Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Idén is német módra vágják a disznót Németvároson

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. január 30. 16:30
Idén is német módra vágják a disznót Németvároson
A Németvárosi Disznótort és Maszkázást február 3-án rendezik meg a „Máriás” ház udvarán

Képünk a korábbi rendezvényen készült

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

Idén is megrendezi hagyományos disznótorát Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata február 3-án a „Máriás” ház udvarán. 
 
Mittag Mónika, a szervezők képviseletében lapunknak elmondta, hogy a program egyre népszerűbb, és évről évre szinte ugyanaz, úgyhogy idén is a tavalyihoz hasonló színes kavalkádra számíthatnak az eseményre látogatók.
 
A Németvárosi Disznótor és Maszkázás idén is kora hajnalban kezdődik. A szervezők egész nap várják a gyulaiakat és a városunkba látogatókat.
 
A vendégeket idén is a helyi városvezetés fogadja reggel 8 órakor, majd kezdetét veszi a hagyományos sváb disznókopasztás és a disznó feldolgozása. Ezt követően 16 óráig a sváb farsangi disznótoros szokásokat elevenítik fel.
 
Miközben a Calliope színjátszókör Mangalica Ica Disznótora című jelenetét mutatja be, a gyerekek barkácsolhatnak, kalácsot süthetnek, tésztából készíthetnek disznófejet, amit akár haza is vihetnek, vagy a helyszínen elfogyaszthatnak. Az eseményt délután látványos hurka- és kolbásztöltés zárja.
GYULAI HÍRLAP • 2018. január 30. 14:54
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)