Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gurzó Bence harmadszor győzött a Gyöngyösi Lázár Emlékversenyen

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. január 08. 13:30
Gurzó Bence harmadszor győzött a Gyöngyösi Lázár Emlékversenyen
Az A csoport bajnoka Horváth Zsolt lett

Idén is megrendezték a Gyöngyösi Lázár Emlékversenyt január 6-án és 7-én a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság dísztermében. A két napon át tartó sakkversenyen két csoportban ültek az asztalokhoz az indulók.

Idén is rangos mezőny ült az asztalok elé

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Szépszámú indulóval rajtolt a 2018-as viadal, amelynek megnyitóján a Gyula város sakkéletében komoly szerepet játszó sportolóról és sportvezetőről is megemlékeztek.

A mezőny idén negyvenöt fősre hízott, így igen komoly megmérettetésnek lehettek szemtanúi az érdeklődők. Az A jelű csoportban a Békés megyei és a testvérvárosi sakkozók döntögették egymás bábuit, rapid játékidővel és kilenc fordulóban. A B csoport az amatőr és ifjúsági versenyzők terepe volt, akik svájci rendszerben léptették figuráikat hét forduló alatt.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A kiváló versenyzőkkel teletűzdelt mezőny nemzetköziségét az aradi indulók garantálták. A seregszemlén a két csoport élmezőnyének díjazása mellett a rendezők több különdíjat is kiosztottak.

Eredmények:

A csoport: 1. Horváth Zsolt, 2. Kakuk Sándor és 3. Ungureanu Sandu.

B csoport: 1. Balogh Flóra, 2. Polgár Szilvia és 3. Vaszkó Gréta. 1. Gurzó Bence. 2. Bácsi Kristóf és 3. Kovács Gergő.

GYULAI HÍRLAP • 2018. január 07. 14:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)