Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Idén is elhozták Gyulára a bécsi újévi hangverseny hangulatát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gurzó K. Enikő • KULTÚRA • 2018. január 02. 08:45 • Frissítve: 2018. január 03. 11:25
Idén is elhozták Gyulára a bécsi újévi hangverseny hangulatát
Kórusban kívánt örömteljes esztendőt a Gyulai Kamarazenekar

Hatalmas ünneplő közönségé alakult a 2018. esztendő első napján a Gyulai Kamarazenekar rajongótábora, amely sokadik alkalommal köszöntötte az új évet a gyulai városházán. A hangverseny befejezése is elhozta a szokásos sikert, hisz a ráadásként eljátszott Radetzky-indulóra már mindenki egyszerre és önfeledten tapsolt az impozáns díszteremben.

A Gyulai Kamarazenekar koncertje a városházán 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A későn érkezőknek idén sem jutott hely a kamarazenekar hagyományosan délután 5 órakor kezdődő koncertjének nézőterén. A zsúfoltság miatt a publikum egyes tagjai összenéztek, és megvitatták, hogy aki látni is szeretné a fellépőket, annak bizony illene már fél ötkor jelen lennie a helyszínen. Volt, akinek az utolsó pillanatban kellett szék után kutakodnia, hogy legyen mire leülnie, volt, aki a fűtőtesten szorított magának helyet, volt, aki nagy nehezen, de végül felfáradt a karzatra, és akadt olyan lelkes zenerajongó is, aki a ruhatárból hallgatta végig a közismert műveket.

A gyulai esemény évekkel korábban a Bécsi Filharmonikusok méltán híres újévi hangversenyének mintájára szerveződött, és most már kijelenthető, a város egyik leginkább várt komolyzenei rendezvénye. Az együttes gerincét a gyulai zeneiskola művész-tanárai adják, akiknek sorait egykori tanítványok és a megye más településeiről, Békéscsabáról, Orosházáról és Szarvasról érkezett muzsikusok egészítik ki.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Veress József, a Gyulai Kamarazenekar művészeti vezetője szerint újévi ajándékuk sikere elsősorban annak köszönhető, hogy ilyenkor a szimfonikus zene kicsit fülbemászóbb, befogadhatóbb darabjaiból nyújtanak válogatást. Ebben az évben sem történt ez másképp. Haydn és Telemann visszafogottabb tételeit Vivaldi gitárra írt concertójának szelídsége lágyította, az operettek és keringők habkönnyű világa pedig Mozart Török indulójával és id. Johann Strauss Radetzky-marsával vetekedett a népszerűségi elsőbbségért.

A kora estébe nyúló délutáni programon idén is fellépett a kamarazenekar ifjú támogatottja, Szegedi Réka és Czeglédi Katalin énekművész, énektanár. A zenekar tagjait Kaczkó Gabriella (fuvola), Gyalogné Veres Katalin (hegedű), Hrabovszkiné Nagy Kornélia (hegedű), Fábián István (ütőhangszerek), Kepenyes Pál (klarinét), Czirok Ildikó (gitár) és Puskás Sándor (kürt) erősítette egy-egy szólójátékkal.

 

a rendezvényen a kamarazenekar ifjú támogatottja, Szegedi Réka is fellépett

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az együttes 2004 óta működik ebben a formában Gyula város támogatásával, repertoárját évente változtatja, és a lehetőségekhez mérten a zenekari felállást is bővíti. Az újévi koncert már csak azért is fontos esemény a tagok számára, mert gyakran ez az egyetlen alkalom az évben, amikor összeülnek egy hangversenyre.

A produkció fináléjában a kamarazenekar kórusban kívánt Gyula városának és az egybegyűlteknek boldog új évet.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)