Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Závada Péter volt a gyulai könyvtár vendége

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Tóth PéterKULTÚRA • 2017. december 22. 14:30
Závada Péter volt a gyulai könyvtár vendége
A költővel Kiss László beszélgetett

A 2017-es év utolsó irodalmi estjére ülhettek be a Mogyoróssy János Városi Könyvtár vendégei, ahol Závada Péter költő volt a vendég december 18-án. A Szélárnyék című esten – ahol Kiss László beszélgetett a szerzővel – szóba kerültek a fiatal irodalmár életének és pályafutásának legfontosabb állomásai. A szervező Kéklámpa Egyesület a beszélgetés után tortakóstolóra invitált mindenkit.

kiss lászló és závada péter a gyulai könyvtárban 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kiss László felemlegette a 2013-as évet, amikor Závada Péter először járt Gyulán. Akkor zenés kísérettel adta elő műveit. A zenével való kapcsolata pedig egész pályafutását átfűzte, kezdve az Akkezdet Phiai elnevezésű formációtól a slam poetryn át egészen a mai napig. Elmondása szerint ez a verseinek a témáit nem befolyásolja, mindössze az atmoszférát teremti meg az alkotáshoz.

A fiatal irodalmárt sokan támadták azzal, hogy könnyű volt neki karriert befutnia, hiszen az édesapja a József Attila- és Kossuth-díjas Závada Pál író. Ennek éppen az ellenkezője történt, hiszen, mint mondta, ezzel csak a saját dolgát „nehezítette meg”, ugyanis óhatatlanul is az apjához hasonlították. Természetesen jó oldala is volt a dolognak, hiszen az irodalom számos neves képviselőjével találkozhatott már egészen fiatalon – többek között Parti Nagy Lajost –, akik közvetve vagy közvetlenül, de az írás felé terelték őt.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Závada Péter vallott az Akkezdet Phiai nevű rapformációról is, amely részben a családi normáktól való eltérés miatt jött létre, hiszen az összes alapító tag értelmiségi családban nőtt fel, így ez mindenféle értelemben lázadás volt tőlük.

A zenei szakmát visszahúzódottsága miatt hagyta ott, egyszerűen nem érezte jól magát a színpadon, de nem sokkal később ismét ott találta magát, amikor Magyarországra hozták a slam poetry műfaját. Habár sokaknak a mai napig az ő arca ugrik be, amikor valaki azt mondja, slam, mindössze három versenyen indult, számára az volt az igazán fontos, hogy bebetonozza a műfajt a magyar irodalomba.

Első kötete még 2012-ben, a legutóbbi – a Roncs szélárnyékban – pedig szeptemberben jelent meg, és már most sikeresnek mondható. Zárásképpen Závada Péter felolvasta néhány korábbi és új versét.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)