Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Jézusról és a rock and rollról elmélkedtünk a könyvtárban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2017. november 27. 16:00
Jézusról és a rock and rollról elmélkedtünk a könyvtárban
Horváth Gergely mutatta be kötetét a gyulai bibliotékában

Összeférhető-e a popkultúra és a keresztény hit? Lehet-e még azonosulni azokkal a dolgokkal, amelyek a mai modern – esetleg kevésbé modern – zenékben vannak, ha az ember hívő? Többek között ilyen kérdéseket feszegettünk november 23-án, amikor Horváth Gergely mutatta be a Jézus és a rock and roll című kötetét a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban.

horváth gergely

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

A bemutató inkább beszélgetés volt, szinte családias hangulatban, ugyanis nagyon kevesen jelentek meg a könyvtárban. Ez nem annak tudható be, hogy érdektelen lenne a téma, hanem inkább annak, hogy a programmal párhuzamosan zajlott a Gedeon József emlékére állított dombormű felavatása. 

Horváth Gergely a Petőfi Rádió és Petőfi TV felelős szerkesztője volt, ám 2016-ban otthagyta a közmédiát. Mint mondta, ennek részben az volt az oka, hogy nem egyeztek az elképzeléseik az adó vezetésével, és egyre inkább nem érezte magáénak azt a popkultúrát, amelyet felkonferált a rádióban. Ennek apropóján született meg a Jézus és a rock and roll című kötete.

Elmondása szerint a saját történetét, azt, hogy hogyan lett hívő felnőtt emberként, nem szerette volna megírni, de addig, amíg ezt meg nem tette, a könyv eredeti témájába sem tudott belekezdeni, így lett a kötetből – legalábbis egy részéből – egy „freestyle tanulságtétel”, amelyben elmeséli, hogy hogyan jut el egy popkultúrán felnövő gyerek Jézusig.

Horváth Gergely két zeneszámon keresztül mutatta be, hogy mennyiféle módon foglalkozik a popkultúra a vallással. A Beatles 1970-es feloszlása után minden tag egy szólólemezen kezdett dolgozni. George Harrison és John Lennon egy időben, ugyanabban a stúdióban vették fel dalaikat, ezek közül pedig kettő éles tükörképe egymásnak.

Lennon God című száma a posztmodern lényegét fogalmazza meg, a zenész a saját kiábrándultságát, gyakorlatilag az egész ellenkezik a Biblia által tanított eszmékkel. Ezzel szemben Harrison My Sweet Lord című zenéje az istenkeresésről szól, bár a keresztény eszmékkel ellentétes, hogy összemossa Jézus és Krishna karakterét.

A műsorvezető azt mondta, hogy a megtérése után számos kérdés fogalmazódott meg benne, amelyek a Biblia elolvasása után megsokszorozódtak, és ez volt az a pont, amikor a popkultúrával való kapcsolatán is el kellett gondolkoznia, hiszen az formálhatja a vallásról és a magunkról alkotott képet is.

Minél mélyebb lett a kapcsolata Jézussal, annál több, korábban fontosnak hitt dolgot hagyott el, de mindig jöttek a helyükre mások – zárta a beszélgetést Horváth Gergely. Rendkívül érdekes témát tárt a „közönség” elé a műsorvezető, amely nagyobb figyelmet érdemelt volna, de annyi biztos, hogy ha másban is felmerülnek ezek a kérdések, azt csak önmagában rendezheti le. Útmutatásnak viszont tökéletes lehet a Jézus és a rock and roll.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)