Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A két Bánfi

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2017. november 21. 09:00
A két Bánfi
Apa és fia a Százévesben
____Eredeti-a_ket_banfi__2_.jpg

Apa és fia közösen állított ki az Erkel Ferenc Művelődési Központban

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Bánfi Barnabásnak és ifj. Bánfi Barnabásnak nyílt kiállítása a Százéves cukrászdában.

Gyulán két Bánfi Barnabás is él, mindkettő fotózik, és mindkettő egyformán jól.

Apáról és fiáról van szó, a Székely Aladár Fotóklub oszlopos tagjairól, akik ezúttal közösen állítanak ki a Százéves cukrászda múzeumának előterében. Táj- és épületképeiket néhány életképnek is tekinthető csendélet egészíti ki, amit több száz, sőt, több ezer képből válogattak ki a cukrászda vendégeinek örömére.

Akinek megtetszenek felvételeik, és tanulni szeretnének a gyulai szakemberektől, az Erkel Ferenc Művelődési Központban érdeklődjenek, a fotóklub ugyanis már jó ideje a művházban tartja foglalkozásait. Az utóbbi években közösségükhöz Békéscsabáról, Mezőberényből, Sarkadról és Elekről is csatlakoztak érdeklődők. Nem csupán műkedvelők, hanem fényképésztanulók és hivatásos fotóriporterek is aktív tagjai a művészi csoportosulásnak, amelynek kereteiben heti rendszerességgel találkoznak.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)