Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyula Év Települése díjat, a Géza Konyhája Rozmaring díjat kapott

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2017. november 17. 22:17
Gyula Év Települése díjat, a Géza Konyhája Rozmaring díjat kapott
A Virágos Magyarországért verseny elismeréseit Veszprémben adták át

A Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny Év Települése díját ítélték oda Gyulának a Dél-Alföld régióban, az elismerést Kónya István alpolgármester vette át pénteken Veszprémben. Az átadón a Géza Konyhája éttermet Rozmaring díjjal ismerték el.  

Bányai Györgya közüzemi Kft. üzemvezető-helyettese, Szászné Várkonyi Adrienn főkertész, Kónya István alpolgármester és Annus Géza étteremtulajdonos

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett 

Az alpolgármester megkeresésünkre elmondta: idén több mint háromszáz önkormányzat nevezett a versenyre. Hozzátette: a megmérettetést szervező Magyar Turisztikai Ügynökség kiemelkedő teljesítményéért ismerte el Gyulát, a díjat Guller Zoltán vezérigazgató adta át.

Kónya István kiemelte: a régiós elismerést három önkormányzatnak osztották ki, Gyula egyedüli Békés megyei városként kapta meg az Év Települése díjat.

Hangsúlyozta: a díj a városban lakók összefogásának köszönhető, így valamennyi gyulai elismerése.

– Azok, akik tisztán tartják környezetüket, ápolják a virágágyásokat, sokat tesznek azért, hogy élhetőbb legyen a városunk. Ez a díj az ő sikerük is – fogalmazott. Mint kifejtette, Gyulának turisztikai célpontként is fontos, hogy továbbra is tiszták, virágosak, rendezettek legyenek a terei és az utcái.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett 

Az alpolgármester külön kiemelte a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. parkgondozási csoportjának és a városi főkertésznek, Szászné Várkonyi Adrienn-nek a szerepét az elismerésben. A kitüntetés az ő áldozatkész munkájuk eredménye – mondta.

Kónya István azt is megjegyezte: Gyula abból a szempontból is különleges volt a pályázók között, hogy egyik éttermét is elismerték az ítészek. A Géza Konyhája hat másik vendéglátóhellyel együtt kapta meg a Rozmaring díjat, a vendéglőt kiemelkedő gasztronómiai kínálatáért és igényes, harmonikus környezetéért díjazták.

Annus Géza tulajdonos lapunk érdeklődésére rámutatott: a Magyar Turisztikai Ügynökség által adományozott díj azért is különösen értékes számukra, mert nem pályáztak rá.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett 

– Nagyon büszkék vagyunk az elismerésre, amely azt jelzi, hogy van értelme a munkánknak – fejtette ki. Hozzátette: éttermük évszakonként megújuló környezete elsősorban felesége és tulajdonostársa, Annusné Schreyer Zsuzsanna keze munkáját dicséri.

Kitért arra is, hogy vendéglőjük többször is első helyen végzett kategóriájában a helyi virágosítási versenyen. Mint fogalmazott, örömmel tölti el őket, hogy sok pozitív visszajelzést kapnak a vendégektől.

Szászné Várkonyi Adrienn kérdésünkre elmondta: a közüzemi cégnél huszonheten látják el a parkgondozási feladatokat. Mint megtudtuk, a kft. dolgozói nyáron ötvenezer tő egynyári virágot ültetettek ki, szeptemberben pedig tíz-tizenkét ezer tő árvácska és tulipán került ki a város köztereire. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)