Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Prohászka Bélával tereferélhetünk a Művész Kávéházban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • KULTÚRA • 2017. november 15. 15:30
Prohászka Bélával tereferélhetünk a Művész Kávéházban
A mesterszakáccsal november 17-én találkozhatnak az érdeklődők a Jókai Színházban

prohászka béla

Forrás: jokaiszinhaz.hu

Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnök-szakmai társelnöke, megyei mesterszakács lesz a terefere a Művész Kávéházban beszélgetős sorozat következő vendége november 17-én, pénteken 17 órától, a békéscsabai Jókai Színházban.

Prohászka Béla 1967-ben született Gyulán. Szakácsként végzett a békéscsabai „Keriben”, érettségi után a Gödöllői Egyetem idegenforgalmi és turizmus szakán szerzett diplomát. A versenyzést 1998-ban kezdte, többszörös olimpiai és világbajnoki dobogós, évekig volt a magyar nemzeti szakács- és cukrászválogatott kapitánya.

Hobbija a horgászat. Édesanyja kitűnő, ízletes főztje miatt választotta ezt a hivatást. Töretlenül vallja, hogy „ezt a nagyon szép szakmát csak szívvel és lelkesedéssel lehet művelni”. A Mintamenza programot szakmailag irányító Venesz-díjas szakács-olimpikonnal a Kállai-díjas Kadelka László beszélget.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)