Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egy nap az utánpótlásért

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • SPORT • 2017. november 07. 12:30
Egy nap az utánpótlásért
A Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával tartanak konferenciát november végén

A fiatalok sportjáról és az utánpótlás-nevelésről már hetedik alkalommal szervez szakmai konferenciát az Utanpotlassport.hu szerkesztősége a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) támogatásával.  

A szervezőknek az MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint az elmúlt hat évhez hasonlóan idén is neves sportolók, tapasztalt szakemberek, a sporttudomány jeles képviselői és a sportirányítás vezetői adnak elő a november 29-i, budapesti rendezvényen, amelynek az Üllői úti Hunguest Hotel Millennium ad otthont.

A konferencián két fő témakört érintenek a felkért előadók, a közönség aktív közreműködésével. Előbb az utánpótlásból a felnőttek közé kerülés nehézségei lesznek terítéken, majd a „Gyerek, edző, szülő – konfliktuskezelés az utánpótlás-nevelésben” címet viselő témakör keretében a sportoló, a tréner és a családi háttér háromszögének feszültségforrásait vizsgálják meg a szakemberek.

Az eseményen előadást tart a MOB sportigazgatója, Fábián László, valamint öttusázó olimpiai bajnok társa, Mizsér Attila, aki kommunikációs mentorként tevékenykedik. Az előadók között van még Köpf Károly, a Magyar Edzők Társaságának titkára, Esztergályos Patrik, ifjúsági olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Horkai György olimpiai bajnok vízilabdázó, a férfi juniorválogatott szövetségi edzője, Zsiga Gyula, korábbi BEK-győztes tréner, a kézilabda szövetség szakmai igazgatója, Lénárt Ágota egyetemi docens, a Testnevelési Egyetem Pszichológiai és Sportpszichológiai Tanszékének vezetője, valamint Sárfalvi Péter világbajnok öttusázó, utánpótlás-nevelésért felelős helyettes államtitkár.

A rendezvénnyel kapcsolatos további információk a itt érhetőek el, ahol jelentkezni is lehet az eseményre.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)