Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nagy segítség egy gyulai kislánynak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2017. november 04. 14:00
Nagy segítség egy gyulai kislánynak
Csató Dorottyának gyűjtöttek adományt

Az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület és az Oriflame Gyulai Sikercsapata közösen adott át 200 ezer forintos adományt Csató Dorottyának és szüleinek november 3-án. A két csapat egy egész héten át tartó programsorozat keretében gyűjtötte össze az összeget.

____Eredeti-P1250831.JPG

Összefogással segítik Csató Dorottya felépülését

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Az Összefogás hete elnevezésű rendezvénysorozat keretében az Ágoston Mihály vezette Oriflame Gyulai Sikercsapata 85 ezer forintot gyűjtött össze, amelyet az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület egészített ki, így közösen 200 ezer forintot adhattak át a kislánynak.

Csató Dorottyánál héthetesen diagnosztizálták a máján jelentkező tumort, amelyet kemoterápiás kezelések után, műtéti úton távolítottak el szervezetéből. A mosolygós csöppségnek azonban további gyógykezelésre és rehabilitációra van szüksége, amelyet az összefogásból származó adomány is segíteni fog. A rengeteg megpróbáltatáson átment apróság rendkívüli türelemmel viseli a mindennapos harcot, így az átadáskor is kacagva köszöntötte vendégeit.

 

____Eredeti-P1250846.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Mint azt Felföldi Sándor, az egyesület elnöke elmondta, a tagság egyöntetűen döntött úgy, hogy az V. Gyulai Halloween Futás bevételének egy részét Csató Dorottya gyógykezelésére is rehabilitációjára fordítja.

– Szeretném mindenkinek megköszönni segítségét, aki részt vett felhívásunkon, és segített minket abban, hogy ezt az összeget át tudtuk adni.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)