Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Népművészeti emlékszoba nyílt a Göndöcs Benedek Középiskolában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.KULTÚRA • 2017. október 27. 16:00
Népművészeti emlékszoba nyílt a Göndöcs Benedek Középiskolában
A kiállítás az egykori Gyulai Népművészeti és Háziipari Szövetkezetnek állít emléket

Közös kiállítást rendezett az egykori Gyulai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet és a Göndöcs Benedek Középiskola. A tárlat október 27-i megnyitóján kiderült: az iskolában népművészeti emlékszobát rendeztek be az egykor Gyulán készült tárgyak és eszközök bemutatására, és a népművészeti emlékek megőrzésére. 

A kiállítást Vígh Imre, a Háziipari Szövetkezet elnöke nyitotta meg

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A programon elsőként az iskola igazgatója, dr. Czirok Sándor fogalmazta meg köszöntő gondolatait. Az intézmény vezetője hangsúlyozta: az iskola megalakulása óta, 26 éve mindig arra törekszenek, hogy az intézmény gazdagítsa és alkalmazza azokat az értékeket, amielyeket őseink megteremtettek, legyen az akár tárgyi vagy szellemi hagyaték.

– Mi voltunk az elsők a Békés megyei iskolák történetében, akik már a megalakulás után közvetlenül több népi mesterséget oktatunk, így például szövőket és fazekasokat. Emellett népművészeti szakközépiskola-képzést is folytatunk, és érettségiztetünk is népművészeti ismeretekből – emelte ki az iskolaigazgató.

A folytatásban Pál Miklósné, a Népművészeti Egyesületek Országos Szövetségének elnöke mondta el köszöntő szavait. Pál Miklósné köszönetét fejezte ki a kiállításnak helyet adó iskolának és mindazoknak, akik a tárlat létrejöttében szerepet vállaltak. 

– Az az ember, család és település tud tovább fejlődni, amelyik ismeri múltját, gyökereit, és meg tudja fogalmazni, meg tudja őrizni az értékeit.

 

dr. Czirok Sándor

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A gyulai önkormányzat képviseletében Pacadzisz Oresztész, a polgármesteri hivatal önkormányzati és kulturális osztályának vezetője üdvözölte az egybegyűlteket. Kiemelte, hogy az egykori szövetkezet munkái híven tükrözik Gyula város többnemzetiségű összefonódásait, mert az itt élő kézművesek munkájuk során határokon átívelő népművészetet alkottak.

Pacadzisz Oresztész lapunknak elmondta: az önkormányzat örömmel állt a kezdeményezés mellé, és igyekezett minden segítséget megadni a kiállítás szervezőinek.

Vígh Imre, az egykori Gyulai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet elnöke fontosnak tartotta elmondani, hogy a kiállítás nem a szövetkezet elmúlt hatvan évéről szól, hiszen annak csak egy szeletét mutatják be a helyszínen.

 

Pacadzisz Oresztész

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– A bemutatott tárgyak szorosan a népművészethez kötődnek, Mindezeken kívül a szövetkezet számos olyan tevékenységet folytatott, amelyek fenntartották az elmúlt évtizedekben a népművészeti hagyományok megőrzését. Itt a gyulai népművészetet mutatjuk be, amely az elmúlt évtizedek alatt a népi hagyományokat, a paraszti kultúrát megőrizve és átdolgozva népi iparművészetté vált – emelte ki Vígh Imre.

A tárlaton többek között különleges szőnyegeket és az azok elkészítéséhez elengedhetetlen, ma már ritkaságszámba menő eszközöket is megtekinthetnek a látogatók.

A megnyitón kiderült, hogy az esemény folytatásaként az elnök november 17-én szakmai napot tart, amelyen sor kerül az egykori szövetkezet életét bemutató film levetítésére és a kiállított tárgyak részletes bemutatására.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)