Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szilágyi-Fáskerti Hannát és Fannit köszöntötték a babaruhaprogram keretében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2017. október 25. 16:30
Szilágyi-Fáskerti Hannát és Fannit köszöntötték a babaruhaprogram keretében
A két kislányt együtt köszöntötte a gyulai városvezetés
____Eredeti-P1250757.JPG

Szilágyi-Fáskerti Hannát és SZILÁGYI-FÁSKERTI Fannit köszöntötték

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Görgényi Ernő polgármester, önkormányzati képviselő köszöntötte október 25-én a város egyik legfiatalabb lakóját és nővérét.

Az ajándékátadáson édesanyjukat virággal, egy Póka György-alkotással, a két kislányt pedig egy-egy egyedileg hímzett babaruhával lepte meg a képviselő.

A mostani alkalom azért is volt különleges, mert bár Fanni már elmúlt kétéves, csak most került sor a köszöntésére. Az örökmozgó és mindenről érdeklődő kislány szívesen ismerkedett kameránkkal is.

Kishúga, Hanna júliusban született 3660 grammal. A rendkívül nyugodt baba még a képviselő karjaiban is vidáman tekintgetett a világra.

Mint azt megtudtuk, az édesanya és az édesapa a Hanna nevet a rövidsége miatt választotta gyermeke számára, míg a Fanni név egy családi titkot őriz.

Szilágyi-Fáskerti Mónika kiemelte, hogy a két kislány óriási szeretetet ad neki és párjának. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)