Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Woody Allen és társai a gyulai főiskolán adnak randevút

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2017. október 17. 13:30
Woody Allen és társai a gyulai főiskolán adnak randevút
Bacsó László grafitrajzai kerültek az előtérbe

Világhírű művészek, előadók portréi tekinthetők meg a Gál Ferenc Főiskola gyulai karának kampuszában. A B épület emeleti előadótermeinek, irodáinak előterében Bacsó László fotórealisztikus grafitrajzai teremtenek hangulatot.

bacsó lászló főleg ismert emberek portréit rajzolja meg

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Az autodidakta művész neve és munkássága sokak számára ismerős lehet, hisz a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban is volt már kiállítása Sztárportrék címmel. A gyulai főiskolán ebből az anyagból rendezett be egy állandó kiállítást a B épület emeleti folyosóján.

Az alkotó nem is ment messzire munkahelyétől, hisz a felsőfokú oktatási intézmény portáján teljesít szolgálatot. Előfordult, hogy itt is papírra vetett néhány skiccet, amikor épp volt pár szabad perce, és megfogalmazódott benne az ötlet, a kép, ami azonnal kikívánkozott, konkrét formát követelt magának.

Kérdésünkre Bacsó László elmondta, sosem vett rajzórákat, amit tud, azt önszántából, belső kíváncsiságból fakadóan sajátította el. A nagy mesterekhez hasonlóan lopta, vagyis elleste a szakmát azoktól, akiket példaképének tekint, akiknek kedveli a stílusát, technikáját. A képzőművészet iránti érdeklődése azonban nem előzmények nélküli, nem csupán egy átmeneti felnőttkori kedvtelés. Ugyanis: mint minden vérbeli művész, már gyermekkorában késztetést érzett arra, hogy alkosson. Voltak segítői, támogatói, olyan tanárai, akik ösztönözték is erre, például azzal, hogy benevezték vetélkedőkre, vagy megdicsérték a rajzait. A legtöbbet viszont önnön szorgalmának, kitartásának köszönhet.

Mostanság kizárólag grafittal dolgozik, és főként portrékat készít közismert személyekről, színészekről, énekesekről, zenészekről. Általában gyorsan rajzol, akár egy nap alatt is képes befejezni egy-egy munkát. Ha mégsem, annak nyomós, külső okai vannak.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)