Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Továbbtanulási börzét tartanak a művelődési központban október 19–20. között

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. október 17. 10:30
Továbbtanulási börzét tartanak a művelődési központban október 19–20. között
A rendezvényre a gyulai általános iskolák 7. és 8. osztályos tanulóit, szüleiket és a pedagógusokat várják

Továbbtanulási börzét tartanak az Erkel Ferenc Művelődési Központban október 19–20. között. A rendezvény célja, hogy a megjelent diákok, szülők és a pedagógus kollégák a kiállító középiskolákat – gimnáziumokat, szakgimnáziumokat és szakközépiskolákat – jobban megismerjék, és betekintést nyerjenek az iskolák mindennapi szakmai és diákéletébe.

A szervezők elsősorban a gyulai és a békéscsabai középiskolákat hívták meg erre a kétnapos rendezvényre, de a Gyulai Rendőrkapitányság és a Békés megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is részt vesz rajta.

A pályaválasztást segítő szakmai szervezetek képviselői is jelen lesznek: a szervezők várják a Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat továbbtanulási és pályaválasztási szakfeladatát ellátó kollégáit, a gyulai ifjúsági szakorvosokat és védőnőket. Utóbbi szervezetek egyéni információs tanácsadással, illetve rövid előadásokkal segítik majd a résztvevőket.

Az előadásokon a következő témákról is szó lesz: Milyen szempontokat kell figyelembe venni a pályaválasztás/iskolaválasztás kapcsán? Milyen teendők vannak? Honnan lehet hitelesen informálódni? Hogyan befolyásolják az egészségügyi problémák a pályaválasztást?

Az előadásokat követően a résztvevőknek lehetőségük nyílik kérdezni és kötetlenül beszélgetni az előadókkal. A továbbtanulási börze mindkét nap 11 órától várja az érdeklődőket. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)