Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kosaras vereség péntek 13-án

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. október 17. 10:00
Kosaras vereség péntek 13-án
MEAFC II.–Gyulai Color KE 111–61 (31–15, 28–11, 27–14, 25–21)

Az NB II.-es kosárlabda-bajnokság második fordulójában a Gyulai Color KE csapata a MEAFC II. együttesénél vendégszerepelt.

____Eredeti-P1230832.JPG

Tartalékosan mem sikerült a győzelem a gyulai kosarasoknak

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Gyulai Color KE: Beleznai, Váczi, Marschal, Schriffert, Hajdu, Buj és Magyar. Vezetőedző: Hajdu Zoltán.

A tabella hátsó részéhez tartozó együttesek csatájára a gyulai együttes tartalékosan tudott csak kiállni. Az összecsapáson hullámzó játékot produkáltak Hajdu Zoltán fiai, akiknek a játékvezetéssel is meg kellett küzdeniük.

A Gyulai Color KE már a második vereségét gyűjtötte be a bajnokságban. A következő fordulóban a táblázat ötödik helyén álló Békési SZSK U23-as csapatához látogat majd el a Hajdu-legénység.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)