Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nyílt napra várták a gyulaiakat a helyi mentőállomáson

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2017. október 16. 13:35
Nyílt napra várták a gyulaiakat a helyi mentőállomáson
A programon bárki elsajátíthatta az újraélesztés alapjait

Nyílt napot tartottak a gyulai mentőállomáson az újraélesztés világnapja alkalmából október 16-án. A minden érdeklődő számára nyitott eseményre a város általános iskolából és gimnáziumaiból is érkeztek diákok. 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

A programon kiderült: Magyarországon évente több ezer ember veszíti életét otthonában vagy közterületen hirtelen szívmegállás következtében, miközben az azonnal megkezdett újraélesztéssel többségük megmenthető lenne.

Schneider László, a gyulai mentőállomás vezető mentőtisztje lapunknak elmondta: az újraélesztésnél nagyon fontos betartani annak megfelelő protokollját.

– Ha például utcán fekvő embert látunk, a legelső dolog felmérni az esetleges veszélyeket, majd fontos megszólítani a sérültet, hogy kiderüljön: reagál-e a külvilág ingereire. Egy alvó részeget egészen másként kell ellátni, mint egy eszméletlen beteget. Ha az illető nem reagál, akkor vagy eszméletlen, vagy halott, tehát mindenképpen segítségre van szüksége – részletezte az újraélesztés menetét a szakember.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Schneider László kifejtette, hogy amint felmértük a helyzetet, magunk is megkezdhetjük az újraélesztést, természetesen csakis a mentők riasztása mellett.

– Akár más járókelőktől is kérhetünk segítséget. Lényeges eldöntenünk azt, hogy az illető eszméletlen vagy klinikai halott, ami légzés vizsgálatával történik. Az átjárható légutak biztosítása után a légzésvizsgálat következik, és ha nincs légzés, meg kell kezdenünk az újraélesztést. Lélegeztetésre a protokoll szerint akkor mindenképpen szükség van, ha a sérült gyermek vagy vízből kimentett eszméletlen személy – részletezte a mentőállomás vezetője. 

A programra meghívott diákoknak a szakavatott életmentők mellett egy olyan személy is bemutatta az újraélesztés technikáját, aki nemrégiben szintén újraélesztettek egy eszméletvesztés után.

Sirkó András lapunknak elmondta: habár a helyi vasútállomáson történtekből semmire sem emlékszik, mégis nagyon örül annak, hogy kollégái a megfelelő tudás birtokában még időben újra tudták éleszteni, és hogy a gyulai mentők kiérkezésére sem kellett sokat várnia. 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)