Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Erődemonstrációval érkeztek az U15-ös tabella harmadik fokára a gyulai lányok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. október 14. 14:20
Erődemonstrációval érkeztek az U15-ös tabella harmadik fokára a gyulai lányok
Gyulai Amazonok–Göcsej SK 12–3 (7–2)

Az U15-ös futsalbajnokság ötödik fordulójában a Gyulai Amazonok csapata hazai pályán fogadta a Göcsej SK együttesét október 14-én. A táblázat negyedik helyén trónoló fürdővárosi gárda tagjai a dobogó megostromlására készültek.

____Eredeti-P1250235.JPG

Erődemonstrációt tartottak az U15-ös amazonok

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Gyulai Amazonok: Kósa Noémi, Grósz Bianka, Komlósi Anna, Lázár Aliz, Mázik Flóra. Csere: Nagy Beáta, László Kamilla, Sztrein Virág, Molnár Izabell, Zsótér Viktória, Recski Henrietta, Orsós Dorina, Hack Fanni. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.

A hazai csapat hamar a tudatára adta a vendégeknek, hogy igényt tart a győzelemért járó három pontra, hiszen azonnal magához ragadta a játék irányítását. Az első gólra sem kellett sokat várnia a hazai publikumnak, hiszen Lázár Aliz és Grósz Bianka már a 3. percben betaláltak a zalaegerszegi kapuba. Egy perccel később a csapatkapitány Mázik Flóra is feliratkozott a góllövők közé (3–0).

A 10. percben szépíteni tudott a vendéggárda, ám góljukra, Molnár Izabell és Grósz Bianka adott választ. (5–1).

A 15. percben újabb gólt ragasztottak a göcseji támadók a gyulai kapuba, amit Lázár Alíz torolt meg két góljával. (7–2).

A második játékrészben is az amazonok nyomása érvényesült. A mezőny egyik legjobbja, Lázár Aliz két perc alatt három gólpasszt is kiosztott, amikor Nagy Beátát, Grósz Biankát és Orsós Dorinát hozta kihagyhatatlan helyzetbe.

A végeredményt Grósz Bianka és Lázár Alíz góljai alakították ki, amelyekre csak egy választ tudott adni a vendégegyüttes. A nagyarányú hazai győzelem azt is jelentette Molnár Zoltánné tanítványainak, hogy felléptek a dobogó harmadik fokára.

A Gyulai Amazonok U15-ös csapata a könnyű mérkőzések után készen áll arra, hogy megméresse magát a listavezető Brandmission-Artifex együttese ellen.

Gólszerzők: Lázár Aliz 4, Grósz Bianka 4, Mázik Flóra, Orsós Dorina, Nagy Beáta és Molnár Izabell.

– Jobban játszottunk már, mint az előző hétvégén, de még mindig nem az igazi a lányok teljesítménye. Kezdünk kijönni a gödörből, reális helyünk a dobogó ebben a korosztályban. Jóval többet tudnak ezek a lányok, mint amit az elmúlt két hétben produkáltak. Ennek ellenére ma több szép támadásunk is volt, több lány is tudása legjavát tudta hozni egy nagyon sportszerű ellenféllel szemben. Gratulálok a csapatnak a három ponthoz és a győzelemhez – értékelt Molnár Zoltánné.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)