Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egyre nagyobb az igény a Richter Egészségváros rendezvényei iránt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. október 10. 17:30
Egyre nagyobb az igény a Richter Egészségváros rendezvényei iránt
Idén hét városba látogatott el a kezdeményezés

9 év, 61 helyszín, csaknem 300 millió forint adomány. Csak néhány szám, ami a Richter Egészségváros történetét jellemzi. A fennállásának 10 éves jubileumához közeledő kezdeményezés idén is hét városba látogatott el. 

idén is hatalmas siker volt a rendezvény

Fotó: Richter Egészségváros

Tavasszal Budapesten, Hatvanban, Komlón, Kazincbarcikán, míg ősszel Gyulán, Bonyhádon és Balassagyarmaton vehettek részt ingyenes szűréseken, előadásokon, illetve tanácsadásokon az egészségükért és kórházukért tenni vágyók. 

A csatlakozók száma és az egyes helyszíneken összegyűlő adományösszegek is azt bizonyítják, a Richter Egészségváros iránt egyre nagyobb az igény. A Richter Gedeon Nyrt. saját kezdeményezésű, országjáró prevenciós programsorozatának három legmagasabb adománya idén gyűlt össze, ez pedig nem sikerült volna a résztvevő lakosság egyre tudatosabb aktivitása nélkül.

– Úgy gondolom, hogy a Richter Egészségváros szűrőprogrammal társaságunk olyan területet támogat, amelyre nagyon nagy az igény, ugyanakkor igen forráshiányos. Az eltelt évek tapasztalata azt mutatja, ha megteremtjük a lehetőséget az emberek számára, akkor élnek is vele – fogalmazott Beke Zsuzsa kormányzati kapcsolatokért felelős és pr-vezető.

 

 

Fotó: Richter Egészségváros

A kezdetek óta több mint 60 helyszínen mintegy 150 ezren vettek részt az ingyenes szűrővizsgálatokon. A kilenc év alatt a kezdeményezésben segítséget nyújtó szakemberek több mint 136 ezer mérést végeztek el, ebből mintegy 31 ezer hozott olyan eredményt, ami figyelmeztető jellegű volt.  Az eltelt évek alatt csaknem 300 millió forint adomány gyűlt össze, amiből csak az idei események eredménye mintegy 46,5 millió.

2017-ben hét helyszínre látogatott el a Richter Egészségváros rendezvénysorozat. Mind a tavaszi, mind az őszi rendezvényeken igen nagy volt az érdeklődés a szűrések, tanácsadások, előadások és a számos zenés, táncos program iránt. A résztvevők lelkesedése pedig a számokban is megmutatkozott. A Richter Egészségváros történetének három legmagasabb adományösszegét az idei helyszínek lakosai gyűjtötték össze.

A képzeletbeli dobogó legtetején Komló áll, ahol a nap végére 9 304 400 forint gyűlt össze. A Baranya megyei várost Kazincbarcika követi 8 530 100 forinttal, és csak egy kicsivel lemaradva a rangsorban harmadik Bonyhád, ahol 8 338 400 forint gyűlt össze. Az adományok a helyi kórházak orvosi műszer- és szakmai eszközbeszerzését segítik. A tervek szerint az idei adományokból többek között kórházi ágyakat, gyermekek kezelését segítő eszközöket, koraszülöttosztályra való műszereket, gasztroenterológiai és sebészeti eszközöket, valamint tüdőszűrő berendezést vásárolnak a partnerkórházak.

 

 

Fotó: Richter Egészségváros

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)