Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Idén is megrendezték a Megvilágosodás Napját Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. HÍREK • 2017. október 07. 09:00
Idén is megrendezték a Megvilágosodás Napját Gyulán
A rendezvénnyel a helyes közlekedés fontosságára hívták fel a figyelmet

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a láthatóság jegyében az idei évben is megrendezte a Megvilágosodás Napja elnevezésű kerékpáros akcióját október 6-án.

____Eredeti-GYHRCSD028.jpg

Példamutatással hívták fel a figyelmet a helyes kerékpározás szabályaira

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A láthatóság jegyében létrejött rendezvény gyulai székhelye a Bike Corner Kerékpár Szaküzlet és Szerviz volt, ahol bárki kedvezményes áron vásárolhatta meg kerékpárjának világítóberendezéseit, melyeket a helyszínen lévő szerelők díjmentesen fel is szereltek kétkerekűjére. Azok, akik az akció ideje alatt kerékpárjukhoz első világítást vásároltak, ajándékba kapták a hátsó villogó lámpát.

Mint azt Fenesiné Markovics Nóra címzetes rendőr törzsőrmester a résztvevőknek elmondta, a program azért is jött létre, mert a városban sok olyan személyi sérüléses baleset történt, amelyet kerékpáros személy okozott, ezért próbálják felhívni a közlekedők figyelmét a helyes közlekedés szabályaira.

– Nagyon fontos, hogy ne csak mi lássunk jól, hanem minket is lássanak.

 

____Eredeti-GYHRCSD030.jpg

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A világítás használatának fontosságát hirdető esemény legjobban várt része a példamutató és figyelemfelhívó esti kerékpározás volt, amelyre szép számmal érkeztek a kivilágított kerékpárosok.

A programokon részt vevők sorjegyet vehettek át, amellyel a nap végén értékes nyeremények találtak gazdára. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)