Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Harmadik meccsüket is simán nyerték a gyulai asztaliteniszezők

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. SPORT • 2017. október 03. 09:00
Harmadik meccsüket is simán nyerték a gyulai asztaliteniszezők
Gyulai Asztalitenisz Klub–Univer-Sport Kft. II. 11–7

Két győzelemmel, tehát százszázalékosan várta aktuális ellenfelét a Gyulai Tenisz Klub az NB III.-as asztalitenisz bajnokság Dél-Alföld csoportjában. Az Univer-Sport Kft. II. elleni meccset szeptember 30-án rendezték meg.

három meccs, három győzelem a gyulai asztaliteniszezők mérlege

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A fürdővárosi gárda ellenfele egy győzelemmel és egy vereséggel kezdte a bajnokságot, így nem lehetett kijelenti, hogy ki számít az esélyesnek, de a kecskeméti csapat csak megszorongatni tudta a gyulaiakat, igazán megnehezíteni a dolgukat nem. A végeredmény 11–7 lett a gyulai csapat javára, amelynek tagjai győzelmükkel százszázalékosan állnak a tabella második helyén, előttük csak a Jánoshida SE gárdája áll, a jobb meccsaránynak köszönhetően.

Gyulai pontszerzők: Dihel Mihály 3, Styr György 2, Forgács József 2, Sarkadi Árpád 2, valamint a Styr–Dihel és a Forgács–Sarkadi alkotta párosok.

A következő fordulót október 14-én rendezik, ahol a Gyulai Asztalitenisz Klub a Békési TE II. ellen veszi fel a harcot.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)