Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Továbbra is népszerű célpont Gyula

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. október 02. 15:00
Továbbra is népszerű célpont Gyula
Az év első nyolc hónapjában 8 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma a fürdővárosban

A turisztikai főszezon befejeztével Komoróczki Aliz városi TDM-menedzser, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője beszélt lapunknak arról, mennyire volt eredményes Gyulán a nyári időszak. Beszámolójából kiderült: a fürdővárosban idén sem csökkent a turisták száma, a rendelkezésre álló statisztikai adatok alapján az év első nyolc hónapjában 8 százalékos növekedés volt tapasztalható Gyulán.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Mint megtudtuk, a Gyulai Polgármesteri Hivatal adócsoportjának nyilvántartása alapján Gyula összes szálláshelyén összesen 371 645 vendégéjszaka realizálódott.

– Amennyiben a június, július, augusztus hónapokat vesszük főszezonnak, akkor elmondható, hogy ebben a három hónapban összesen 211 737 éjszakát töltöttek el Gyulán a turisták, ami 7 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest – emelte ki Komoróczki Aliz.

– Nyár elején kicsit megijedtünk, hiszen úgy tűnt, mintha kevesebb vendég sétálna az utcán, mint az előző években. A turisztikai szolgáltatók nyilatkozatai alapján döcögősebben indult a főszezon a tavalyihoz képest, de végül „kiegyenesedett”, és előzetesen is jó foglaltsági adatokról tudtak beszámolni ­– tette hozzá a szakember.

Mindezt utólag a számok is bizonyítják, hiszen júniusban és júliusban 8 százalékkal, augusztusban 6 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma a tavalyi év azonos hónapjaihoz képest. A helyi vendéglátók közül a legtöbben majdnem telt házzal vitték a főszezont.

 

Komoróczki Aliz

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

A külföldi és belföldi vendégek arányában nem történt jelentősebb elmozdulás a tavalyihoz képest.

– Vendégeink 85-90 százaléka továbbra is belföldről érkezik. A külföldi vendégek közül a Romániából érkező turisták túlsúlya jellemző. A szállodák többségére – főleg a magasabb kategóriába soroltakra – jellemző, hogy tudtak árat emelni, ami több bevételt eredményez. A KSH adatai alapján 2017 júniusában 27 százalékkal, júliusában pedig 11 százalékkal nőtt a gyulai kereskedelmi szálláshelyek belföldi bruttó szállásdíj-árbevétele az előző év azonos hónapjaihoz képest – fejtette ki Komoróczki Aliz.

– Megjegyzendő, hogy ugyanezen szálláshelyeken az áremelés ellenére is történt emelkedés a vendég- és vendégéjszakák számában – emelte ki.

Beszámolójában azt is hangsúlyozta: az utóbbi időben sok új apartman épült, és kezdte meg működését, így erősödött az árverseny, tehát  az apartmanok tulajdonosai kevésbé tudtak áremelésről beszámolni.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)