Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Túl a második kőkemény derbin

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. szeptember 25. 14:30
Túl a második kőkemény derbin
Agenta Girls Szekszárd FC–Gyulai Amazonok 5–2 (3–0)

Az NB I.-es futsalbajnokság második fordulójában a Gyulai Amazonok csapata a tavalyi ezüstérmes Agenta Girls Szekszárd FC ellen léptek pályára szeptember 24-én. Az amazonoknak nem kedvezett a sorsolás, hiszen a tavalyi bajnokkal való mérkőzés után már utazhattak is a szekszárdi katlanba.

____Eredeti-P1240429.JPG

Már az első mérkőzés is bizonyította, hogy az NB I.-ben minden pillanatban összpontosítani kell

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Gyulai Amazonok: Csontos Zsanett, Papp Laura, Perjési Rita, Erdélyi Angéla, Fülöp Diána. Cserék: Kurai Nikolett, Bálint Rebeka, Kajári Gabriella, Sovány Liza, Molnár Ágnes, Csanálosi Anada, Németh Viktória. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.

A hazai csapat idén is jó eséllyel pályázik a bajnoki címre. Ehhez mérten, ők kezdték jobban a találkozót, a gyulai lányok kissé görcsösen akartak bizonyítani a szép számú publikum előtt. Csontos Zsanett ezúttal is remekelt a fürdővárosi kapuban, az első játékrészben bravúrokkal mentette meg csapatát a góloktól. A szekszárdi együttesből Ganczer Hajnalka és Beke Adrienn többször is megvillogtatta lövőerejét, de egészen a 16. percig nem tudták bevenni a vendégek kapuját. A fegyelmezett és agresszív gyulai védekezésnek azonban ára is volt: a 16. percben kigyűlt vendégoldalról a lehetséges fault, így Ganczer 10 méteres büntetőből megszerezte a vezetést a hazaiaknak (1–0).

A gól után rövidzárlat jelentkezett az amazonok gépezetében, amit Buchmüller Petra és Beke Adrienn is góllal torolt meg, így már 3–0 állt az eredményjelzőn a félidőben.

A második játékrészben egy sokkal elszántabb gyulai csapat érkezett ki a pályára. A félidő 30. percéig szinte egykapuztak Molnár Zoltánné tanítványai, folyamatosan ostromolták ellenfelük kapuját. Papp Laura, Kurai Nikolett, Csanálosi Anada és Fülöp Diána védekezőmunkája kiemelkedő volt ezúttal is, így a kontrák révén sokszor forgott veszélyben a hazai kapu. A „várvárosiak” mindent egy lapra feltéve támadtak és küzdöttek a pontszerzésért, de sokszor a játékvezetői döntések falába is ütköztek. Erdélyi Angéla gólja és Papp Laura hálószaggató találata visszahozta a reményeket, ám Beke Adrienn és Bogárdi Mónika az utolsó két percben kihasználta a gyulai lányok figyelmetlenségét, így 5–2-re módosították az amúgy nagyon szoros találkozót.

A Gyulai Amazonok a következő fordulóban a Miskolci Vénusz együttesét fogadják majd hazai pályán, ahol minden kilátogató szurkolóra szükségük lesz a győzelemért folytatott versenyfutásban.

– Sajnálom, hogy a mérkőzés végén mentálisan elfáradtak a lányok, hiszen akár a pontszerzés is benne lehetett volna a meccsben. Hatalmasat küzdöttek a lányok ezúttal is a nagyon jó erőkből álló és jóval esélyesebb csapat ellen. Nagy dicséret illeti a játékosokat, hiszen mindent megtettek annak érdekében, hogy akár még ennél is szorosabb legyen a mérkőzés. Hazai pályán nagyon fontos lesz pontot szereznünk a DVTK ellen, ennek függvényében dolgozunk a héten tovább – értékelt Molnár Zoltánné.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)