Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A nagyok között is a nagyok között

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. szeptember 25. 10:30
A nagyok között is a nagyok között
Horváth Soma a hetedik helyig vívta magát a Kadet Magyar Kupa első fordulójában

A fővárosi Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok adott otthont a Kadet Magyar Kupa első fordulójának szeptember 23-án. A szezon első tőrvívóversenyén a gyulai színeket képviselő Horváth Soma is megmérettette magát.

____Eredeti-IMG_20170923_140448.jpg

Horváth Soma a szezon első versenyén is a legjobbak között

Fotó: Szilágyi Attila 

A serdülőkorú, ám a szezon kezdetétől kiemelkedő teljesítménye miatt már a kadetválogatott tagjaként vívó Horváth Soma is pástra lépett a 38 versenyzőt felvonultató mezőnyben. Ebben a sorozatban már sokkal kiélezettebb asszók várnak a sportolóra, mint amit a Fülöp Mihály Versenysorozaton megszokhatott.

Ebben a tőrcsatában is mindenki győzni érkezett, de a végeredmény már nem annyira egyértelmű. Sokkal nagyobb súlya van egy-egy adott vagy éppen kapott tusnak. Mivel nincsenek kibérelt helyezések, a döntőbe került versenyzők is állandóan cserélődnek.

A gyulai tőrmester a versenyre készülve kiegészítő edzéseken vett részt. A Gyulai Várfürdő biztosította számára az úszás lehetőségét, amely kiváló hatással volt a fiatal sportolóra.

Horváth Soma a szezon első versenyén idegesen vívott, de eredményesen, hiszen a csoportfordulóban csupán egyetlen asszót veszített. A táblán egy könnyebb és egy nagyon nehéz csörtét követően harmadik asszóját, melyben már az elődöntő lehetőségéért tőrözött, sajnos elbukta, ám így is sikerült megszereznie a 7. helyet. A nyolc döntős közül egyetlen vidékiként büszke lehetett elért eredményére, amivel megtartotta összesítettben elfoglalt 7. helyét. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)