Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 3 millió forinttal támogatja Gyula város önkormányzata a koraszülött-mentőautó felszerelését

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2017. szeptember 20. 14:05
3 millió forinttal támogatja Gyula város önkormányzata a koraszülött-mentőautó felszerelését
Az adományt Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere adta át jelképesen az alapítványnak

Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere nyújtotta át a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány kuratóriumi tagjainak a város önkormányzatának adományát szeptember 20-án a vár tövében, ahonnan a mozgalom elindult. A 3 millió forintot a mentőautó felszerelésének beszerzésére fogják fordítani.

 

dr. abdulrahman abdulrab mohameddr. fodor zsuzsannagörgényi ernő és alt norbert

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az önkormányzatnak öröm, hogy hozzájárulhat a gyűjtéshez

– Gyula város önkormányzatának képviselő-testületi döntése alapján ünnepélyesen szeretném bejelenteni, hogy 3 millió forintot adományozunk az alapítványnak. Mivel Gyula város önkormányzata az út elején is jelen volt, és a gyulai vár tövében állhatott, amikor meghirdették az adománygyűjtést, nagy öröm számukra, hogy az út végén is jelen lehetünk, és pénzadományunkkal hozzájárulhatunk a gyűjtéshez – mondta Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere a 3 millió forint jelképes átadásán. Az összeg átutalással fog megérkezni a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány számlájára, és a mentőautó felszerelését fogja szolgálni. Mint ismeretes, a mentőautó beszerzésére a szerződést már megkötötte az alapítvány.

A városvezető rámutatott, a nemes ügyet az alapítvány kuratóriumi tagjai vezették végig, Gyula város önkormányzata pedig igyekezett mindvégig támogatóként mellettük állni, és biztosítani azokat a feltételeket, amelyek lehetővé tették, hogy az alapítvány költségek nélkül dolgozzon. Ennek tulajdoníthatóan minden egyes forintot, amit az alapítvány részére befizettek, a koraszülött-mentő megvásárlására lehetett fordítani, hangsúlyozta a polgármester, és hozzátette: a kuratórium tagjai is társadalmi munkában végezték feladataikat.

 

A nemes ügy hatalmas erőket mozgósított

Görgényi Ernő elmondta, szeptember 30-án lesz az az ünnepség, amelynek keretében meg lehet köszönni mindazoknak, akik önzetlenül segítették az ügyet. A polgármester így fogalmazott: a mögöttünk hagyott időszak csodálatos volt, hisz látni lehetett, hogy Magyarország egyik legszegényebb megyéjében mekkora erők mozdulnak meg, milyen anyagi erőforrások jelennek meg, amikor egy igazán nemes törekvés mellé lehet állni. Magyarország egyik, több tekintetben is legszegényebb megyéjében önkormányzatok, vállalkozások és magánszemélyek számukra sokszor jelentős, de az ügy tekintetében is fontos összeggel támogatták azt a célt, hogy a koraszülött-ellátás infrastrukturális feltételei nagymértékben javuljanak a térségben.

A polgármester megköszönte a kuratórium tagjainak azt az áldozatos és aktív munkát, amit kifejtettek, majd jelképesen átnyújtotta a 3 millió forintot.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A gyűjtés folytatódik

Dr. Fodor Zsuzsanna főorvos, kuratóriumi tag megerősítette, az önkormányzatnak köszönhetően az alapítvány működtetése mindezidáig költségmentes volt. Kiemelte, a gyűjtés folytatódik, mivel a mentőautó fenntartása kiadásokkal jár, és a műszereket is meg kell vásárolni. Mindez folyamatos adományozási lehetőségét teremt magánemberek és cégek számára. Végül megköszönte az önkormányzatnak az összeget.

A pénzadomány szimbolikus átadóján Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed főorvos, az alapítvány kuratóriumi elnöke arról beszélt, hogy a város vezetősége kezdettől fogva mellettük állt és támogatta kezdeményezésüket. Aláhúzta, minden segítséget megkapott a testülettől.

Alt Norbert alpolgármester, kuratóriumi tag kifejtette, az elkövetkező napokban a mentőautó üzemeltetéséről fognak egyeztetni azokkal a szervezetekkel, állami intézményekkel, amelyeknek az egészségügyi ellátás és a szállítás megszervezése a dolguk. A személyzetet, a szakmai asszisztenciát a Pándy Kálmán kórház fogja biztosítani, ám a mentőautó karbantartásáról, az ezzel járó folyamatos költségek fedezéséről, kifizetéséről az alapítványnak kell gondoskodnia. A koraszülött-mentő beszerzésére nyitott számlaszám ezért továbbra is él. Emellett adománygyűjtő körutakat is szerveznek majd, illetve olyan rendezvényeket, amelyek kimondottan a koraszülöttek ügyét lesznek hivatottak szolgálni. Mint mondta, bíznak benne, hogy a lendület, amellyel közel egy éve belevetették magukat a munkába, megmarad.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)