Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szűréseken való részvételükkel adományozhatnak a gyulaiak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2017. szeptember 16. 12:37
Szűréseken való részvételükkel adományozhatnak a gyulaiak
A pénzadomány a megyei kórházban működő gyermekosztály munkáját segíti

A gyulai Világóránál szeptember 16-án már kora reggel megkezdődött az Richter Egészségváros Program elnevezésű esemény. Ezen a különleges gyulai egészségnapon szűrőprogramokkal, közös tornával, sztárfellépővel, néptáncbemutatóval és játszóházzal várják egész nap a szervezők a látogatókat.

____Eredeti-IMG_7719.JPG

egészségváros

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

A helyszínen megtudtuk: a program célja nem csupán a szórakoztatás, hanem a segítségnyújtás is, hiszen a rendezvény névadója által felajánlott kétmillió forint összegű alapot minden jelenlévő támogatja azzal, ha részt vesz a rendezvény programjain. Miden szűrés 300 forintot ér, és az alap, amit később a helyi kórháznak ajánlanak fel, a nap végéig egyre csak nő a résztvevők aktivitásának köszönhetően.

Az esemény megnyitóján Alt Norbert alpolgármester kiemelte: fontosak a hasonló napok a város életében, Gyula méltó helyszíne lehet minden ilyen és hasonló programnak a megye egészségügyi központjaként.

– A mai rendezvénynek kétféle jelentősége van: az egyik, hogy szakemberekkel lehet konzultálni és eszmét cserélni az egészségügyi sátrakban, a másik, hogy az aktivitás értékes pontokat jelent a helyi kórház számára. Az összegyűjtött pénzadománnyal a megyei kórházban működő gyermekosztály munkáját segítik majd a szervezők – tette hozzá.

 

____Eredeti-IMG_7713.JPG

dr. becsei lászló főigazgató is köszöntötte az egészségnap résztvevőit

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

9 év alatt 300 millió forint adomány

A folytatásban dr. Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgató főorvosa kiemelte: nagy örömmel fogadták, hogy a Richter Egészségváros már második alkalommal választotta Gyulát programja helyszíneként.

– A nagyszerű ebben a kezdeményezésben az, hogy 9 éve töretlenül folytatódik, energiát és anyagi ráfordítást nem kímélve, s ahogy itt és most is látható, egyre nagyobb volumenben zajlanak a Richter-programok – méltatta a rendezvényt dr. Becsei László.

Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kormányzati kapcsolatokért felelős és PR-vezetője fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy rendezvényeikkel évről évre igyekeznek az ország minden részébe eljutni. 

Ez alatt a 9 év alatt mintegy 300 millió forint adományt adtunk át a programban részt vevő kórházaknak, mintegy 130 ezer szűrést végeztünk el. 50 százalékban a résztvevők esetében indokolt volt, hogy később szakorvoshoz forduljanak – tette hozzá a szervezők munkatársa.

A köszöntők után a nap Wolf Kati fellépésével folytatódott, később a jelenlévők Katus Attilával is tornázhatnak. A szervezők több helyszínen várják a látogatókat, így az egészséggel kapcsolatos előadások mellett családi programokkal és tanácsadással állnak a gyulaiak rendelkezésére.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)