Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ősszel újabb három helyszínen a Richter Egészségváros program

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PR • MAGAZIN • 2017. szeptember 13. 10:10
Ősszel újabb három helyszínen a Richter Egészségváros program
Hiánypótló kezdeményezés

9 év, 58 helyszín, 127 300 szűrés és több mint 277 millió forint adomány. Csak néhány szám, ami a Richter Egészségváros programot jellemzi. A megelőzést hangsúlyozó és egészségtudatosságra nevelő rendezvénysorozat manapság egyedülállónak tekinthető. Egy napon, egy helyen ugyanis egyszerre több fontos szűrővizsgálaton is részt vehetnek az eseményre kilátogatók, ráadásul ingyen. 

____Eredeti-BDG_9788.jpg

A kezdeményezés során az egészségtudatosságra nevelés és a társadalmi felelősségvállalás közös céllá kovácsolódik

Forrás: Egeszsegvaros.hu 

Ezzel nemcsak saját egészségükért, de kórházukért is tesznek, mert minden tanácsadáson, szűrésen, előadáson való részvétellel szerzett adományponttal növelik a Richter 2 millió forintos adomány összegét. Idén ősszel három helyszínen folytatódik a program: szeptember 16-án Gyulán, 30-án Bonyhádon, október 7-én pedig Balassagyarmaton várják az egészségükért és kórházukért tenni vágyókat.

„Egészség ezreknek, milliók a kórházaknak” – hangzik a már jól ismert mottó. A Richter Egészségváros sajátos kezdeményezés, mely során az egészségtudatosságra nevelés és a társadalmi felelősségvállalás közös céllá kovácsolódik. „Az Egészségváros rendezvénysorozat a Richter által iniciált, kilenc éve indult szűrőprogram. Fő üzenete, hogy addig tegyünk az egészségünkért, amíg még egészségesek vagyunk“ – fogalmazott Beke Zsuzsa. A Richter Gedeon Nyrt. kormányzati kapcsolatok és PR-vezetője szerint a prevenció kiemelten fontos. A magyar lakosság egészségügyi állapota ugyanis még mindig nagyon rossz, ezt igazolják például a mortalitási mutatók is – hangsúlyozta.

A Richter Egészségváros rendezvény egyik nagy előnye, hogy az eseményre kilátogatók egy helyen, ingyen, egyszerre több szűrővizsgálaton is részt vehetnek. Hogy érdemes részt venni ezeken a rendezvényeken, arra bizonyíték az eltelt 9 év tapasztalata. Az eddigi 58 helyszínen a szakemberek összesen 127 300 szűrést végeztek el, ezek között mintegy 29 000 olyan volt, ami figyelmeztető eredményt hozott.

Az Egészségváros program a Richter társadalmi felelősségvállalási tevékenységének egyik fontos eleme. Emellett a vállalatnak számos edukatív és egészségügyet támogató kezdeményezése van.

„A Richter Egészségváros rendezvényekre nagyon-nagy az igény, ugyanakkor igen forráshiányos a terület. Az eltelt évek tapasztalata azt mutatja, ha megteremtjük a lehetőséget az emberek számára, akkor valóban élnek is ezzel. Mi a Richternél hiszünk abban, hogy fontos olyan feladatokat is ellátnunk, amelyek valós hozzáadott értéket jelentenek az emberek, a betegek számára. Egy hazai gyógyszercégnek amellett, hogy korszerű és elérhető árú készítményeket forgalmaz, tennie kell az egészségmegőrzés érdekében is” – fogalmazott Beke Zsuzsa.

Tavasszal négy helyszínen járt a Richter Egészségváros. A budapesti, hatvani, komlói és kazincbarcikai rendezvényen is nagy volt az érdeklődés. Ősszel újabb három városban folytatódik a program. Szeptember 16-án Gyulán, 30-án Bonyhádon, október 7-én pedig Balassagyarmaton várják az egészségükért és kórházukért tenni vágyókat. Az eseményeken a résztvevők a szűrővizsgálatokon, előadásokon és tanácsadásokon túl színes családi programokon, koncerteken és táncelőadásokon is részt vehetnek. Valamint számos ismert személlyel is találkozhatnak, köztük Rudolf Péterrel, Jakupcsek Gabriellával, Béres Alexandrával, Krizsó Szilviával, Nagy Tímeával, Jaksity Katával, Radványi Dorottyával, Rácz Zsuzsával és Katus Attilával.

Az eseményekről és a kezdeményezésről bővebb információ a Richter Egészségváros honlapján (www.egeszsegvaros.hu) és közösségi oldalán (Facebook/Egészségváros) olvasható.  

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)