Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Német győzelemmel ért véget a III. Fiatal Fogatlovak Világbajnoksága

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. szeptember 11. 13:32
Német győzelemmel ért véget a III. Fiatal Fogatlovak Világbajnoksága
A tizenegy magyar ló közül egy sem került a legjobbak közé

A mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. pályái adtak otthont a III. Fiatal Fogatlovak Világbajnokságának. A szeptember 6–10. között megrendezett eseményen hét nemzet 41 lova és hajtója állt rajthoz.

____Eredeti-ENFADO_P.jpg

A legidősebb korosztály világbajnoka, Enfado P. és hajtója, Jovanca Marie Kessler

Fotó: Vida-Szűcs István

Mint azt a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt közleményéből kiderül, a patinás, 233 éves mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. harmadszor volt a házigazdája a világbajnokságnak.

A világbajnoki érmeket Pap István Tibor, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója, a szervezőbizottság elnöke, Farkas Sándor, a Ménesbirtok újjászervezéséért felelős kormánybiztos, Mitykó Zsolt, Mezőhegyes polgármestere és Fugli Károly, a Nemzetközi Lovas Szövetség elnökségének tagja, a fogathajtó szakág elnöke adta át.

 

____Eredeti-ETER.jpg

 

Fotó: Szűcs-Vida István

Eredmények:

Az 5 éves lovak versenyében a német Da Vincy és hajtója, Bettina Winkler végzett az első helyen, az ezüstérmet a szintén német színekben versenyző Tara és hajtója, Karl-Heint Finkler szerezte meg, míg a bronzérem a luxemburgi San Remo Royal és hajtója, Franz Schiltz nyakába került.

A 6 éves lovak versenyét a német Fortino és hajtója, Marie Tischer nyerte, a második helyen a német Sky Dweller és hajtója, Marie Tischer érdemelte ki, a harmadik helyen pedig a lengyel Rebeila és hajtója, Bartlomiej Kwiatek ért célba.

A 7 éves lovak versenyének világbajnokaként a német Enfado P. és hajtója, Jovanca Marie Kessler ünnepelhetett, az ezüséremnek az osztrák színeket képviselő Conversano Csalo és hajtója, Vinzenz Dobretsberger örülhetett, a bronzérmet pedig a lengyel Eter és hajtója, Weronika Kwiatek vehette át.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)