Szombati Andrea és Papp Edina Roermondban
A két fiatal lány június 17-én indult európai vakációjára a hollandiai Linschotenből. A bicikliút első feláben 140 kilométeres távot karikáztak le a lányok, az Utrecht melletti településről indulva a német–holland határnál fekvő Weeze városába érkeztek. A táv közepén megálltak egy kempingben, ahol vicces helyzetbe kerültek.
– A pihenőbe érve kibontottuk az előzőleg megrendelt sátrunkat. Az összerakásnál derült ki, hogy ez a sátor terepen gyakorlatilag használhatatlan, emellett a rögzítő részei is el voltak törve.
A lányok azonban talpraesetten megoldották a helyzetet, hiszen egyikőjük táskájában ráakadtak egy kis celluxra, amivel megjavították a pihenőalkalmatosságot. Másnap visszaküldték a boltba a semmire sem használható holmit, és vásároltak egy újat, amit természetesen az üzletben fel is állítottak.
Weezebe érkezve egy-két napig barangoltak a városban, majd ismét útra keltek, hogy Roermondot is bevéve, hegyes-völgyes utakon keresztül Eupenbe érjenek.
– Az már csak a megérkezés után derült ki, hogy létezik egy úgynevezett vennbahn elnevezésű kerékpárút, amely 125 kilométeren keresztül húzódik a német–belga határ mellett, és egészen Luxemburgig nyújt kellemes bringázási lehetőséget.
Eupenből tehát Szombati Andrea és Papp Edina átbicajozott a vennbahnra, hogy ott folytassák tovább kalandjaikat. Ekkor csupán csak egy 25–30 kilométeres szakasz várt a csavargókra, ami – mint később kiderült – nem kis feladat elé állította őket. Akkor még nem tudták, hogy a helyiek csak „highway to hell” néven illetik azt a részt.
– Előtte megkérdeztük a helyiektől, hogy milyen is az az út, amin el fogunk indulni. Azt a választ kaptuk, hogy csak enyhén emelkedik. Az út során kiderült, hogy ami a helyeiknek kis emelkedő, az nekünk elég nagy szintkülönbséget jelent. Az utat nem aszfalt borította, hanem lapokból rakták össze, így elég döcögős volt a kerekezés, amit az időközben megérkező eső tett még nehezebbé.
A túrázók itt egy nem megtervezett pihenőt tartottak, a festő szépségű Monschauban pihenték ki a „pokol útjának” fáradalmait. A megterhelő szakasz kipihenése után a belga St. Vithbe gurultak a lányok, hogy a vennbahn végén lecsorogjanak a mesébe illően gyönyörű Luxemburgba.
A nagyhercegségben Andreáéknak volt idejük túrázgatni, kenuzni és várost nézni. A főváros, Luxembourg bejárása is hatalmas élményt jelentett nekik.
– A fővárosban néhol olyan nagy a szintkülönbség, hogy liftekkel mennek fel az emberek az egyik utcáról a másikra. Egy kempingben pedig szörnyű vihar kapott el minket, a saját magunk megnyugtatása mellett egymást is át kellett segíteni a nehéz órákon.
Luxemburg elhagyása után Franciaországba utaztak a tekergők, ahol Metz városában egy úgynevezett hostelben szálltak meg, ami nem kis derültség okozója volt.
– A szállást már délben el lehetett volna foglalni, ám senkit sem találtunk a recepción. Megkérdeztük a személyzet egyik tagját, aki azt válaszolta, hogy működik az automata. Később, egy másik alkalmazott is elmondta ugyanezt, amikor is rájöttünk, hogy a hostelba egy számsor segítségével, egy automatán keresztül is be lehetett csekkolni.
A közös túra Nancyban ért véget, hiszen Edinának lejárt a szabadsága, így Andrea egyedül folytatta útját hazafelé.
