Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Idén is nagy sikere volt a Megyenapnak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. szeptember 06. 12:30
Idén is nagy sikere volt a Megyenapnak
A rendezvényt második alkalommal szervezték meg Békéscsabán

A Békés Megyei Önkormányzat az előző év sikerére alapozva ismét megszervezte a Megyenapot, amelyre a térségből és a határon túlról érkeztek is résztvevők és érdeklődők. A rendezvényen Békés megye két testvérmegyéje, Arad és Bihar megye is képviseltette magát, a díszvendég pedig Nagyszalonta volt.

Egy ezerszeletes készült tortát is megkóstolhattak a vendégek

Fotó: Békés Megyei Önkormányzat – Zentai Péter

Az esemény helyszíne, a békéscsabai főtér zsúfolásig megtelt, egész nap hömpölygött a tömeg a sátrak, faházak között. Az időjárás is a kegyeibe fogadta a rendezvényt, az előzetes meteorológiai jelentések ellenére eső helyett napsütés és nyárvégi hőmérséklet fogadta a megyenapos vendégsereget.

A programon bemutatták a térségre jellemző kézműves foglalkzásokat, valamint a Békés Megyei Értéktárban szereplő értékeket. A két megyei hungarikum, a csabai és gyulai kolbász mellett a többi 27 tétellel is megismerkedhettek az érdeklődők. Idén nagy hangsúlyt helyeztek a szervezők arra, hogy minél több érték interaktívan is megismerhető legyen: biharugrai tükrös pontyok úszkáltak akváriumban, mellette bográcsban készült a halászlé, láthatóak voltak autosex tyúkgalambok, meg lehetett tanulni biliárdozni, volt agilitybemutató, és idén sem maradt el a városnézés a nóniusz lovas fogatokon.

 

 

Fotó: Békés Megyei Önkormányzat – Zentai Péter

A rendezvény zenés felvonulással vette kezdetét: a „kisdobos” vezette menetet hagyományőrzők, óriásbábok, a megye nemzetiségeinek képviselői, magyar nemesi ruhába öltözött fiatalok színesítették, de Mukácsy Mihály és felesége, Cécile Papier alakját is megidézték a színészek. A felvonulás ütemét a Tótkomlósi Fúvószenekar diktálta.

A Megyenap délelőttjén a színpadon a Békés megyei nemzetiségek mutatkoztak be, zene, tánc, ének követte egymást a németek, romák, szlovákok, románok, szerbek tolmácsolásában. A megyei értéktárban szereplő Hudák kézi szövőműhely is felvonultatta ruháit egy divatbemutató keretében, és a díszvendég Nagyszalonta képviseletében Gali Teréz megzenésített Arany verseket és saját szerzeményeket adott elő.

Ünnepélyes keretek között vettek át értéktár okleveleket azok a polgármesterek és értéktár vezetők, akik településének helyi értéktárába az elmúlt évben új tételt regisztráltak. Díszoklevelet annak az öt értéknek a tulajdonosa és felterjesztője vett át, amelyek a megyei értéktárba kerültek tavaly óta. Ezek a volgamenti hérics, Mokry Sámuel búzanemesítő munkássága, életműve, Orlai Petrics Soma életmű, az orosházi búzacsíramálé és a Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub.

 

 

Fotó: Békés Megyei Önkormányzat – Zentai péter

Délután táncos, zenés produkciók váltották egymást. A Békéscsabai Napsugár Bábszínház a Csacsifogat című mesét adta elő a gyerekeknek, majd Beliczay Balázs stand-up comedyvel szórakoztatta a közönséget. Zárásként a Balassi Táncegyüttes táncháza várta a kicsiket és nagyokat.

A téren Békés megye legnagyobb kézművesvására és kistermelői piaca vonultatta fel a megye értékeit, melyek között a kézzel készített használati és dísztárgyak, a szőttesek, a faragott eszközök, a szappanok, a kosarak, valamint a méz, a lekvár, a pálinka, a sajt, a kolbász, az illatos fűszerek és a szörpök is megtalálhatók voltak. A vásár kiállítóinak jóvoltából megyei értékeket nyerhettek azok a vendégek, akik tombolaszelvényért regisztráltak. 

 

 

Fotó: Békés Megyei Önkormányzat – Zentai Péter

Idén is részt vettek a programon a katonai hagyományőrzők: a Békés Megyei Károlyi-huszár és Honvéd Hagyományőrző és Kulturális Egyesület, a Magyar Szablyavívó Iskola és a Körösök Völgye Vitézi Bandérium. Őseink katonai ruházatát, fegyverzetét, harcmodorát óránként bemutató keretében ismertették meg a közönséggel. A katonai hagyományőrző csoportok mellett a rendezvényen helyet kapnak a határvadászok, a honvédség és a MATASZ is.

A gyerekeket a helyszínen felállított sátorban kézműves-foglalkozások, a sátor mellett pedig kreatív játszótér, kosárhinta és sok-sok léggömb várta. Idén meglepetéssel is készültek a szervezők, egy ezerszeletes, barackkal és hungarikum akácmézzel készült tortát kóstolhattak meg a vendégek.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)