Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bajnokhoz méltó bajnoki kezdés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. szeptember 03. 13:00
Bajnokhoz méltó bajnoki kezdés
Békéscsaba 1912 Előre – Gyulai Amazonok 1–6 (1–3)

Az U19-es női labdarúgó-bajnokság nyitó fordulójában a Gyulai Amazonok csapata a Békéscsaba 1912 Előre együttesének otthonában lépett pályára szeptember 2-án. A tavalyi bajnok gyulaiak akadozó játékkal ugyan, de címvédőhöz méltóan tarolták le ellenfelüket.

____Eredeti-21330529_1665864320114082_12822222_o.jpg

Az amazonok elkapták a rajtot

Forrás: Gyulai Amazonok

Gyulai Amazonok: Németh Viktória, Paál Dalma, Kurai Nikolett, Balogh Noémi, Kajári Gabriella, Sovány Liza, Kovács Dóra, Bartha Boglárka, Bordás Renáta, Gera Dóra, Lehóczki Noémi, Csanálosi Anada, Bálint Rebeka és Szerb Katalin. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.

Molnár Zoltánné tanítványai már első félidőben behúzták a három pontot, amikor is Sovány Liza, Bálint Rebeka és a friss válogatott Balogh Noémi jóvoltából három góllal zárták le a játékrészt. A szomszédvári együttes erejéből egy szépítő találatra futotta a 33. percben, ám ezzel el is lőtték az összes puskaport.

A fürdővárosai futball-hercegnők a második félidőben is folytatták ellenfelük ízekre szedését, hiszen Lehóczki Noémi kétszer is megzörgette a hazaiak hálóját. Az összecsapást Sovány Liza második gólja foglalta keretbe. A Molnár-tanítványok idény eleji formát mutattak ugyan, ám ennek ellenére helyenként szép játékkal, magabiztos győzelmet arattak.

– Egyénileg több lány is tudása alatt teljesített, azonban biztató, hogy az új igazolások jó játékot mutattak az első mérkőzésen. Szeretnénk minél jobb teljesítményt nyújtani, úgy gondolom, hogy jó úton járunk – értékelte a győzelmet a vezetőedző.

Az amazonok a következő fordulóban hazai pályán fogadják majd a Nyírség NSC együttesét.

Gólszerzők: Sovány Liza 2, Lehóczki Noémi 2, Bálint Rebeka és Balogh Noémi.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)