A Százéves cukrászdában a tehetségek is kibontakozhattak
Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Bevezető írásunkban említettük, hogy a patinás cukrászdába nem csupán sütizni és kávézni tértek be a vendégek, hanem alkotni is. Volt, aki dalolt, volt, aki komponált, akadt, aki kritizált, és előfordult, hogy a vendég versírásra adta a fejét, nem is egyszer. A cukrászdának így kerekedett ki a története.
Elsőként a Budapestről érkezett Nagy György költeményét tesszük közé. Tervünk az, hogy a továbbiakban a többi tehetséges fűzfapoéta „százéves” szerzeményét is megismertessük olvasóinkkal.
Nagy György azért nyerte meg az elsőbbséget, mert egy nagyon kedves, fülbemászó verset hagyott az utókorra 1956. június 3-án a cukrászdában. Az úrról azt is kiderítettük (a vendégkönyv bejegyzéséből), hogy a Magyar Honvédség Központi Zenekarának volt az egyik eminens munkatársa.
A kedves kis cukrászdának!
Alkony, ha szállsz a cukrászdára,
Zenélve zümmögd, hogy nem pára,
Az a kedves halk vonzalom,
Ami dalol most tollamon.
Mondd, hogy bennem édes öröm,
Versembe, ha beleszövöm
Gyulának sok-sok kellemére,
Cukrászdáját és érdemét,
Dalold el lágyan, mert nekem
Holnap máshol szól énekem.
Dalolj, alkony, bíbor pára,
Köszönts a „Jánosi párra”.