St. Martin mindenkit arra igyekezett rávenni, hogy ne csak testileg legyen jelen
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
Nem először lépett fel Gyulán St. Martin, a Lelkek érintése című turnéműsorával mégis megtöltötte a belvárosi római katolikus templomot augusztus 24-én este.
St. Martin a 24. lemezének előkészületi munkáiról érkezett Gyulára, hogy egy újabb zenei összeállítással örvendeztesse meg rajongóit. Koncertjének helyszíne ezúttal a Nádi Boldogasszony-kegytemplom volt. Az alternatív helyszín megfelelő miliőt teremtett ahhoz, hogy a lelkek megérinthessék egymást, akusztikája viszont kedvezőtlennek bizonyult a tökéletes koncertélményhez. A beszédhang enyhe hangzavarba váltott át, a zenei szólamok visszhangja pedig komoly próba elé állította a hangmérnököt.
Erre maga a meghívott is felhívta a figyelmet, közvetlenül azután, hogy Kiss János főszervező, az Erkel Ferenc Kulturális Központ munkatársa alkalomhoz illően köszöntötte a jelenlévő gyulaiakat és a városba turistaként érkező hallgatóságot, majd összefoglalta a Gyulai nyár című rendezvénysorozat idei programkínálatát és sikereit. A „színpadra” szólított vendégművészről elmondta, nem csupán zenei téren eredményes a munkája, hanem a magyar fotóművészetnek is az egyik kiválósága, emellett verseket ír, festményeit pedig kiállításokon mutatja be.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
A konstans hőmérsékleti viszonyokat biztosító plébániatemplom az építő jellegű kritikák mellett számos pozitív gondolatot is előhívott. St. Martin megköszönte, hogy nem a Rondellánál kell harcolnia a hideg ellen, majd megfogalmazott egy koncertmeghívást a jövő júliusi aggteleki cseppkőbarlangi hangversenyére, amely távlatisága, és az állandó 12 fokra történő utalása miatt kisebb derültséget okozott. Jókedvre derítette az egybegyűlteket a közös dalolásra indító igyekezet is, hisz Leonard Kohen Hallelujah című számának ismétlődő egyszavas szövege senkinek sem okozott volna problémát. A kezdeti feszültség azonban visszatartó erővel működött, a nézőtér egyelőre nem kívánt kibontakozni, aktív részvevőként bekapcsolódni a produkcióba.
A kórusban való éneklés Kodály Zoltán Háry János című daljátékának közismert Toborzója esetében valósult meg először: a publikum hangszeres kíséret nélkül, St. Martint előéneklését követve duruzsolta el vidáman a dalt.
A muzsikus ezúttal is több lemezéről válogatott, és szaxofonja mellett a pánsípját is elővette. Felcsendült a La Vie en Rose, vagyis a Rózsaszín élet, egy részlet az Operaház fantomjából, a távoli vidékekre kalauzoló Déli szél, az élet harcait egyedül vívók iránti tiszteletből a Magányos, az ír fohászt idéző Emelj fel, Uram!, a magyar tüzes táncot képviselő Jajj, Lili!, az elgondolkodtató A Föld sebe, Darvaza, Az álom, és végül az Átok vagy áldás? című kompozíció is. Erre kiabálta be valaki a hallgatóságból, hogy hajrá!, és ezzel kicsit belezavart a forgatókönyvbe.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
St. Martin mindenkit arra igyekezett rávenni, hogy ne csak testileg legyen jelen, hanem lelkileg is érkezzen meg, élje át a pillanatot, amit felvevőgépével nem fog tudni hazavinni. Mert az átéléshez nem elég egy sötétben világító mobiltelefon, kevés hozzá egy vaku, és kevés egy kéz, a teljes élethez teljes ember kell, lélek és szellem, érzelmek egyvelege.
A zenész lelkeket érintett meg akkor is, amikor Böjte Csaba ferences atya csendes imádságba forduló egyszerűségét jelölte meg követendő példának, és kifejtette, az idén 500 éves magyar reformációt ünneplő kanadai magyar diaszpórában két hét alatt tizenkét koncertet adott. Az óceánon túli kontinensen fiával lépett fel, aki immár a Budapesti Operettszínház oszlopos tagja.
St. Martin fellépésének egyediségét a közvetlenség adta meg. Az előadóművész mindvégig odafigyelt gyulai közönségére, párbeszédet folytatott vele, szeretettel befogadta, és leültette a későn érkezőket, búcsúzóul pedig készített egy-két fotót színes hallgatóságáról, akiket arra bátorított, hogy webes elérhetőségein, többek között a Facebookon is, írják meg bátran véleményüket az eseményről. Mint mondta, gyakran szeretnénk folytatni kellemes álmainkat, mégis előfordul, hogy a gyötrő az, ami győz. Az élet már csak ilyen.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
