Az 1948-ban alapított Srem, azaz a Szerémség táncegyüttes tetszett leginkább a közönségnek
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A Balkán vitte a prímet
A gyulai nemzetközi néptáncfesztiválra idén főként a délszláv nyelvterületről érkeztek a külföldi vendégek. Közülük is az 1948-ban alapított Srem, azaz a Szerémség táncegyüttes tetszett leginkább a közönségnek. Noha produkcióik igen távol álltak az autentikus folklórtól, a csoport kétszer is színpadra lépett, és minkét alkalommal hatalmas sikert aratott. Elsőként saját tradícióikból nyújtottak egy csokorra való feldolgozást, másodszor a sokszínű Bánság kultúrájából adtak ízelítőt. Humorral bőven fűszerezett show-műsorukban a román, a sváb és a szerb mellett a magyar tánc is megjelent, sőt, magyarral indítottak, bár az igaz, hogy aki nem figyelt eléggé, nem biztos, hogy a lányok díszmagyart modellező piros ruhácskájából és csizmájából erre rájött. Akrobatikus mutatványuk, szilaj vadságuk és falakat megrengető énekhangjuk leginkább a moszkvai Alexandrov kínálatára hajazott. A megjelenítendő Bánság egyvelegükben csak elvétve volt felfedezhető. A 300 tagú Srem 1984 óta vállal külföldi szerepléseket, mostanáig 62 turnéjuk volt. Látványelemeikkel Gyulán sikerült életerővel megtölteniük a kókadozó, fáradt nagyérdeműt.
Nagy tapssal köszönte meg a fesztiválközönség annak a törökországi dervisnek a fellépését is, aki néhány perc erejéig egymagában uralta a teret, és megmutatta, hogyan is néz ki élőben ez az egészen különleges műfaj. Sajnos a reflektorfények zöldre festették jellegzetes hófehér viseletét, és ezzel picit elvonták a figyelmet a lényegről. Éreztük annak üzenetét is, hogy itt az ideje hozzászoknunk az európaitól idegen kulturális értékrendhez, és nem ártana, ha elkezdenénk tanulmányozni.
A síkvidéki téglavár egykori ostromlóinak leszármazottai tehát idén már eljöttek hozzánk. A Pendik Folklor Egitim Merkezi balkáni színkavalkádba burkolózott, és bebizonyította, Törökországban is menő a diszkósított népzene. Második blokkjukban viszont azt is igazolták, tisztában vannak a hagyományápolás igazi mibenlétével. A férfiak harcias virtusukból is megmutattak valamit, egy morzsányit, ebben az együttesben ugyanis jóval több energia van, mint az, amit Gyulára elhoztak. Nem először járnak Magyarországon, volt már alkalmunk velük találkozni.
A támadó lendületből a montenegróiak egészen egyedi, énekkísérettel előadott táncfüzére vett vissza, aminek köszönhetően a publikum is megnyugodhatott. A Mijat Maskovic együttes pazar felöltőiben a reneszánszot képviselte a találkozón, és igazolta, van még a kontinensen néhány olyan népcsoport, egy biztosan, amely mind viseletében, mind táncaiban megőrizte a régmúlt örökségét. Koreográfiájuk táncantropológiai kutatási eredményekre épült fel.
Szelíd, német beütésű délszláv muzsikát hozott a 2004-ben alakult szlavónijai Biseri Slavonije (Horvátország), amelynek húsz tagja még táncolt is, de csak pár lépésnyit. A csapat inkább az átmenetet képviselte a hazai együttesek felé. A gyulai fesztiválra hat zenésszel érkeztek, akik önállóan is bemutatkoztak.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Egymás táncát járták a magyarok
A Minden Magyarok fesztiválja szokásszerűen idén is a magyar hagyományőrzőket kívánta előtérbe állítani. A szomszédos országokból többen is érkeztek, olyan településekről is, ahol a magyarok számaránya ma már elenyésző. Meghívásukkal és vendéglátásukkal Gyula városa arra ösztönzi mindnyájukat, ne adják fel magyar kultúrájukat, nyelvüket, ragaszkodjanak gyökereikhez.
A kikindai (Bánság) Róna Néptánc Együttest 3 párt alkotó 6 fiatal képviselte a gyulai fesztiválon. Nekik minden erejüket latba kellett vetniük, hogy betöltsék a hatalmas tószínpadot. Műsorukat a közönség éljenzéssel fogadta.
Bácskossuthfalváról, a Vajdaságból érkezett Cimborák Kissimre Árpád és Kissimre Szerda Anna jászsági és délalföldi koreográfiájával készültek a nemzetközi seregszemlére. Az előző napi gálaműsorhoz hasonlóan egy olyan tájegységre vitték el a nézőt, ahol még a madár is ritkán jár. Nagy, bátorító tapsot kaptak ők is.
A pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes kifogásolhatatlan összhangban és eleganciával régi mérai (kalotaszegi) táncokat idézett fel, de nem feledtette el a nagyérdeművel előző napi szatmári fergetegét sem. Kár, hogy a férfiviseletet nem sikerült hiánytalanul visszaadni.
Kolozs megyei örökséget tanult be a debreceni Forgórózsa Táncegyüttes is. A cívis város művészeinek magyarpalatkai produkciója a táncházak hangulatát máig meghatározó Mezőség emlékét fényezte.
A 8 éve működő gyulai Harruckern Táncegyüttes Horváth Péter összeállításában jobbágytelki táncot járt, a talpalávalót számukra a fesztiválzenekart váltó pásztói Rajeczky Szimpatikusok húzta.
A szintén gyulai Körös Táncegyüttes Szeged környéki cigánytánccal lépett fel, zenekari kíséret nélkül, heves ritmusban, szivárvány színekben. A mezőberényi Berény Táncegyüttes és az üllési Üllési Fonó Néptáncegyüttes muzsikusokkal közösen bűvölte a nézőteret, hozta előző esti formáját, erősítette a rendezvény ünnepélyességét, nívóját.
A második gálaműsort hajnalig tartó táncház és ismerkedés zárta a rendezvénytéren.
