Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fára való köcsög és fonott szék is kapható a gyulai vásárban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2017. augusztus 20. 16:00
Fára való köcsög és fonott szék is kapható a gyulai vásárban
Vasárnap délelőtt gyemektáncosok, bohóc és játszóház várta a tömeget

Az államalapítás ünnepének délelőttjén még javában zajlik a Minden Magyarok XXIII. Nemzetközi Néptáncfesztiválja. A rendezvény vasárnap a városi piacon indult, ahol a Rajeczky Szimpatikusok műsorát hallgathatták meg a kilátogatók. Tíz órakor ünnepi szentmise kezdődött a belvárosi katolikus templomban, ugyanekkor a várkertben családi programokkal várták a kisebbeket és nagyobbakat.

A gyerekekt játszóházzal várták a helyszínen 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Délelőtt 10-től 13 óráig népi kézművesjátszóház és „betyárparádé” szerepelt a programok között, utóbbit a Garagulya Gólyalábasok adták elő a színpadon. Természetesen néptáncosok nélkül sem múlhatott el a délelőtt, így a folytatásban a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola néptánc szakos diákjainak bemutatóját követhették nyomon a látogatók.

A kézművesvásárban ezúttal sem csalódtak azok, akik némi szuvenír reményében érkeztek a várkertbe. A standokon olyan különlegességek is kaphatók voltak, mint a névre szóló pálinkáspohár, de pólókat, egyedi törölközőetk, fonott kosarakat, tarisznyákat, ingeket és bőrárukat is vásárolhattak a fesztiválozók. Az emléktárgyak és az édességek mellett még köcsögfára való köcsög is kapható volt.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Készítőjük, Búsi Józsefné azt is megosztotta velünk, mitől speciálisak a köcsögfára szánt darabok. – Ezek egyszer vannak kiégetve, tehát a vizet nem bírják, ebben különböznek  a hagyományostól. A legnépszerűbb termékünk itt nem ez, hanem a kis pálinkáspoharak, az interneten pedig a rendelésre készült étkészletekből adunk el a legtöbbet. Családi vállalkozás vagyunk, hárman készítjük az összes darabot – mesélte.

A délelőtti játszóházban a gyerekek célba dobhattak, kirakózhattak, de emberi erővel hajtott forgó is szórakoztatta a kicsiket a gesztenyefák alatt. Ujj Éva, a Bábika játszóház munkatársa lapunknak azt is elárulta: a legnépszerűbb programjuk a babaház, de a kicsik a kézműveskedést is szeretik. A játszóházban ezúttal dióhéjjátékokat és babákat alkothattak meg a legkisebbek.

A nap folytatásában az Almásy-kastély Látogatóközpontban Kallós Zoltán néprajzkutató portréját tekinthették meg a jelenlévők, 16 órától pedig a fesztivál magyar táncegyüttesei adnak műsort. Este fél hétkor Pál István és bandája zenél, majd 20 órakor ünnepi műsor kezdődik a tószínpadon.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)