Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ásvány- és Ásványékszer Fesztivált rendeztek a Gyulai Várfürdőben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2017. augusztus 15. 17:30
Ásvány- és Ásványékszer Fesztivált rendeztek a Gyulai Várfürdőben
A látogatóknak szórakoztató programokat is szerveztek
____Eredeti-P1230061.JPG

Ásványok minden mennyiségben 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Ásvány- és Ásványékszer Fesztivált tartottak a Gyulai Várfürdőben augusztus 12-én és 13-án.

A kétnapos rendezvény a csillogás és a ragyogás jegyében telt a várfürdőben. A téli melegedő kijáratánál felállított sátrakban szinte mindenfajta ásványt megcsodálhattak a látogatók.

A kiállítók között olyan is akadt, aki egyenesen Miskolcról érkezett a gyulai fürdőparadicsomba, hogy megmutathassa a föld mélyének kincseit. A szemet gyönyörködtető ékszereket is bemutató standoknál akár ásványokból készült órát vagy egyéb emléket is beszerezhettek az érdeklődők.

A nézelődőket mindkét napon remek programokkal szórakoztatták a szervezők. A kis színpadon andalító jazz-zene szólt, és a fellépők között hastáncosok, valamint hawaii hulatáncosok is akadtak. A mozgás szerelmesei társastánc- és capoeirabemutatót is láthattak.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)