Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Lengyel Vilmost köszöntötte a gyulai városvezetés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2017. augusztus 08. 09:00
Lengyel Vilmost köszöntötte a gyulai városvezetés
Az apróság több mint négy kilóval született
____Eredeti-IMG_7144.JPG

Lengyel Vilmost köszöntötték a város nevében 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Lengyel Vilmost és édesanyját köszöntötte a gyulai Babaruha program keretében Kónya István augusztus 7-én.  Az alpolgármester Póka György festményével, virággal és névre szóló babaruhával ajándékozta meg a családot.

Vilmos édesanyjától, Nórától megtudtuk, hogy az újszülött mindig mosolygós baba, aki negyedik fiúként érkezett a családba.

– A legnagyobb fiam ötéves, és így jönnek szépen sorban a legkisebb újszülöttig. Nem állítom, hogy egyszerű a dolgom, de a nagyszülői segítséget mi is igénybe vesszük, így sokkal könnyebb az életünk. A szüleimnél voltunk szinte egész nyáron, ahol a fiatalok a kertben nagyon szépen el tudnak játszani – árulta el a büszke anyuka.

A több mint négy kilóval született Vilmos nyugodt baba, aki ügyesen eszik, és persze sokat mosolyog. Arra a kérdésre, hogy az újszülött számíthat-e kistestvérre a jövőben, az anyuka kijelentette: ők már így is nagycsaládnak számítanak, ezért beérik négy gyermekkel. 

 

A családot Kónya istván látogatta meg 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)