Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Elrajtolt a modellező Európa-bajnokság mezőnye

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. augusztus 07. 10:00
Elrajtolt a modellező Európa-bajnokság mezőnye
Két gyulai versenyző is elindítja gépét a kontinensviadalon
____Eredeti-P1220656.JPG

Ezen a pályán repülnek majd a gyulai gépek is

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Augusztus 5. és 12. között gyűlnek össze a kontinens legjobb modellezői a békéscsabai repülőtéren. Az F2-es kategóriában összehívott mezőnyben a Dobos István Modellező Klub két versenyzője is megrepteti gépmadarát.

A fürdővárosi légteret Elekes Imre és Csoma György képviseli majd, akik huzalirányítású körrepülőjüket startoltatják el. Az F2-es kategóriában négy alkategória képviselői vívnak majd légi párharcokat. A két fürdővárosi „vörös báró” repülői a sebességi modellek között szelik majd a levegőt.

Mint azt Elekes Imrétől megtudtuk, az akár 305 km/h-val hasító modelleknek tizenkét kört kell megtenniük. A légijárművek sebességét gépi mérésekkel regisztrálják, ezután alakul majd ki a mezőny sorrendje. A verseny során a pilótáknak figyelniük kell az időjárásra és a szélerősségre is, ezek alapján állítják be modelljeiket.

A mai első futamok után a döntőket várhatóan pénteken rendezik meg. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)