Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az iskolakezdési támogatás augusztus 15-ig igényelhető a polgármesteri hivatalban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2017. augusztus 03. 14:53
Az iskolakezdési támogatás augusztus 15-ig igényelhető a polgármesteri hivatalban
Ingyenesen táborozhatnak idén a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők

Iskolakezdési támogatásokról és a még folyamatban lévő kedvezményes táborozási és étkezési lehetőségekről számolt be július 3-án a sajtó képviselőinek Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, Alt Norbert alpolgármester és Szentléleki Béla pedagógus, táborszervező.

____Eredeti-taborozas.JPG

a sajtótájékoztató résztvevői: szentléleki béla táborvezető, görgényi ernő polgármester, alt norbert alpolgármester és sós judit osztályvezető

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

A gyulai Implom József iskolában folyó napközis tábor helyszínén Görgényi Ernő kifejtette, olyan tábort szeretnének itt látni minden évben, ahová azok a családok, amelyek nem tudják megoldani a felügyeletet, be tudják hozni gyermekeiket, és ahol a megfelelő színvonalú programok mellett a szociálisan rászorulók is segítséget kapnak. A tábornak rendkívül alacsony a bekerülési költsége, napi 100 forint. Azok részére pedig, akiknek szüleik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, ingyenes. A július 3-án indult és augusztus 25-én záruló tábor megszervezéséhez az önkormányzat 1 millió 560 ezer forint támogatást nyújtott. A gyermekeket reggel 7-re várják az iskolába, ahol délután 4-ig maradhatnak, de ezen belül nincsenek kötelezően előírt érkezési és távozási időpontok.

 

Az Át-járás tábor megszervezését 3 millió forinttal támogatta az önkormányzat 

A programokat úgy állítják össze, hogy élvezetesek, élménygazdagok legyenek, és a gyermekek másnap szívesen térjenek vissza. A napi beosztást Szentléleki Béla ismertette, aki az önkormányzat megbízásából szervezi, irányítja a pedagógusok gondjaira bízott nebulók vakációs hétköznapjait. Mint mondta, vannak kötött programjaik, szabadidős programjaik és sportprogramjaik. Évente elmennek kisvonattal a kalandparkba, idén is voltak, emellett meglátogatták a Dürer nyomdát, ahonnan rengeteg ajándékkal jöttek el. Hetente betérnek a könyvtárba, és zenét is hallgatnak. Emellett beterveztek egy lovaskocsikázást, amit már mindenki nagyon vár. A sajtóértekezlet idején épp aszfaltrajzoló-verseny zajlott a lányok által feldíszített kerítés árnyékában, a kerékpárok szerelmesei pedig a közlekedési szabályokkal ismerkedtek.

– Csodálatos kapaszkodó ez a tábor a szülő életében, mert közénk bármikor be lehet kapcsolódni, ide bármikor el lehet jönni – hangsúlyozta Szentléleki Béla.

Görgényi Ernő polgármester beszélt az Át-járás táborról is, amely több járás gyermekei számára nyújt kellemes kikapcsolódást, és amelynek megszervezéséhez a gyulai önkormányzat 3 millió forintot folyósított. Bázisuk a Gellény Birtok, innen látogatnak el különböző helyszínekre: a várfürdőbe, a kastélyba, a várba. A táborba a leghátrányosabb és a sérült gyermekeket fogadják, hogy ezáltal is megkönnyítsék beilleszkedésüket a társadalomba.

Az ismertetett két tábor részvevőinek hetente két közös programot is biztosítanak.

 

____Eredeti-taborozas__2_.JPG

Itt jó a hangulat

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Térítésmentes étkeztetést biztosít az önkormányzat a szünidőben

A Mi Egymásért Közhasznú Egyesület által működtetett kétszer ötnapos Hetedhét játékváros tábor már lezárult, ezen 240 általános iskolás gyermek vett részt, a rászorulók kedvezményben részesültek. Témája a vizek csodálatos világa volt, felépítése ditzingeni példát követett. Az önkormányzat több mint 4 millió forinttal finanszírozta a kezdeményezést: a 3 millió 936 ezer forintot kitevő pénzügyi segítség mellett 368 ezer forint értékben természetbeni támogatást is nyújtott ehhez a testület. Görgényi Ernő kiemelte: azon kívül, hogy a fiatalok nyári időtöltése egy bizonyos tematikához kapcsolódott, az önkéntes munkát is kipróbálhatták.

Az elöljáró aláhúzta: július 19. és augusztus 31. között az önkormányzat a nyári szünidei térítésmentes étkeztetést is biztosítja mindazon családok számára, akik erre rászorulnak. Ez napi egyszeri étkeztetést jelent. Az érintettek a polgármesteri hivatal szociálpolitikai osztályán, vagy pedig a családsegítő és gyermekjóléti központban jelezhették erre vonatkozó igényüket. Az étel a Dürer iskola ebédlőjében, a gyulavári polgármesteri hivatalban és a Dénesmajori Közösségi Házban vehető át.

Gyula város vezetősége arra is figyelt, hogy a vakáció alatt kereseti lehetőséghez juttassa a fiatalokat, ezért a diákmunka programot idén is megtartották kétszer három hetes turnusban, 6 órás foglalkoztatásban. A projektbe 135 diákot vontak be, akik önkormányzati intézményeknél és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságoknál dolgozhattak, így az Erkel Ferenc Nonprofit Kft.-nél, a turisztikai kft.-nél, a várszínháznál, a közüzemi kft.-nél, a Gyulasportnál, a kistérségi szociális és népjóléti intézménynél, a könyvtárban, az óvodákban és a polgármesteri hivatalban.

 

____Eredeti-taborozas__6_.JPG

egy közös kép az emlékkönyvbe a látogatókkal

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Gyula város önkormányzata saját forrásból 5800 forinttal segíti a családokat

A tanévkezdési támogatásról Alt Norbert számolt be a média képviselőinek. Elmondta, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülőknek és a halmozottan hátrányos helyzetűeknek a kormány 6500 forintot biztosít, hátrányos helyzetűnek 6 ezret. A családok ezt automatikusan megkapják. Azokat, akik nem részesülnek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben, de augusztus 15-ig kérelemmel fordulnak a szociális osztályhoz, Gyula város önkormányzata saját forrásból települési támogatásként 5800 forinttal tudja segíteni. A kedvezményezetteknek természetesen meg kell felelniük bizonyos jövedelmi korlátoknak, feltételeknek. A támogatás abban az esetben jár, ha az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 százalékát.

A szociális ügyekért felelős alpolgármester rámutatott: mindezidáig nagyon kevesen vették igénybe ezt a szolgáltatást, jóllehet az iskolakezdés a családokat nagy anyagi kihívás elé állítja. Mindenkit arra bíztatott, éljen a lehetőséggel.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)