Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán lép színpadra Udvaros Dorottya és Hrutka Róbert

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2017. augusztus 02. 13:00
Gyulán lép színpadra Udvaros Dorottya és Hrutka Róbert
Programajánló
____Eredeti-Udvaros_Dorottya.jpg

Augusztus 7-én 20.30-tól Udvaros Dorottya Majdnem valaki című önálló albumát mutatja be a várszínpadon

Forrás: Jegy.hu

Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

Ölveczky Gábor grafikusművész A hadmérnök feljegyzései című kiállítása szeptember 10-ig látogatható.

Kohán Képtár

A Sorsok és tájak Jankay Tibor művészetében című kiállítás szeptember 17-ig látogatható.

Várkert

Augusztus 4-én, pénteken 18 órától a békéscsabai Napsugár Bábszínház Rongy Elek, a példakép című előadása látható. Augusztus 3-án, csütörtökön 21 órától az Over 3 lép színpadra a várkertben. A belépés ingyenes. Augusztus 8-án, kedden a Magyar Hagyományőrző Nap elnevezésű rendezvény keretében 16 órától felidézik a magyar népszokásokat és történelmet. A rendezvényen koncertet ad a Hódmezővásárhelyi Bocskai István Honvéd Fúvószenekar. 18 órától műsorral készül a Gyulai Lovas Íjász Egyesület és a Békéscsabai Tűzkör – Dobkör. Augusztus 10-én, csütörtökön 18 órától Sztefan Canev Johanna második halála című művét Sallai Zsóka, Szabó Zoltán és Lakatos Viktória játssza el.

Tószínpad

Augusztus 3-án, csütörtökön 18 órától az Állat(i)mese című táncos mesejátékot a Békéscsabai Jókai Színház és a Balassi Táncegyüttes adja elő. Augusztus 6-án, vasárnap este fél kilenctől Szigligeti Ede, Vecsei H. Miklós és Kovács Adrián Liliomfi című darabját mutatják be. Augusztus 9-én, szerdán 20.30-tól Az Apám ablakából az ég című előadást a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara adja elő.

Várszínpad

Augusztus 4-én, pénteken 20.30-tól Beczásy Áron rendezésében Arany János A nagyidai cigányok című művét láthatja a közönség. Augusztus 7-én, hétfőn 20.30-tól Udvaros Dorottya Majdnem valaki című önálló albumát mutatja be a várszínpadon. A koncerten közreműködik Hrutka Róbert és zenekara. Augusztus 11-én, pénteken 20.30-tól a Gyulai Várszínház 54. évada Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámai költeményének bemutatójával zárul.

Gyulavári Wenckheim–Almásy-kastély

Augusztus 5-én, szombaton 16 órakor Táj, ahol élek címmel nyílik kiállítás Kovalovszkiné Arató Ilona festő alkotásaiból. A tárlatot Oroszné Árgyelán Ilona, a gyulavári kastély intézményvezetője nyitja meg. A kiállítás szeptember 3-ig tekinthető meg a kastély nyitvatartási ideje alatt.

Világóra

Augusztus 7-én, hétfőn 19 órától Varga Zsolt és tanítványai adnak gitárestet.

Harruckern tér

Augusztus 9-én, szerdán 19 órától a Harruckern Táncegyüttes ropja a téren.

Ladics-ház

Augusztus 10-én, csütörtökön 20 órától Becsy András új kötetét mutatják be.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)