Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Letépték a félholdas zászlót a gyulai várról

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2017. július 31. 15:40
Letépték a félholdas zászlót a gyulai várról
A szövetséges európai keresztény hadsereg közös erővel foglalta vissza a végvárat

A Gyulai Végvári Napok utolsó napján a vár visszafoglalásának lehettek szemtanúi a látogatók. A hadijátékot ezúttal is Csikány Tamás ezredes, tanszékvezető egyetemi tanár narrációja kísérte végig.

Látványos hadijátékot láthattak az érdeklődők

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Pertev pasa csapatai 1566 szeptember 2-án feladásra kényszerítették a gyulai vár védőit. 129 évvel később a császári csapatok blokád alá vonták az igen gyenge lábakon álló erődítményt.

A keresztény seregek 1683-ban megindították támadásukat, és fokozatosan visszafoglalták Magyarországot. A Körösök vidékének visszahódítása azonban csak az 1600-as évek végén kezdődhetett meg. Az Oszmán Birodalom utolsó képviselői 1695. január 12-én hagyták el a várat, amelyre újra keresztény lobogót tűzhettek ki.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0013.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A történelmi tények mezsgyéjét elhagyva a hagyományőrzők egy fiktív ostromot tártak elénk. A bemutatón sorra vették a csapattestek feladatait és az ostrom kivitelezésének lehetőségeit. Az igencsak puskaporos hangulatot a keresztény seregek végső győzelme feledtette, amelyben a magyar hajdúk is komoly szerepet kaptak.

A Gyulai Végvári Napok egyik utolsó mozzanataként egy újabb látványos előadással gazdagodhattak a látogatók.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)