Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Most tanítsuk meg nekik!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2017. július 23. 10:30
Most tanítsuk meg nekik!
Gyula kutya kalandja a gyulai kutyaoviban

A Gyulai Hírlap szerkesztősége megunta Gyula kutya rendetlenkedéseit, ezért ellátogatott a gyulai kutyaoviba. A Dogs 4 Life Agility Club most indult tanfolyamán a Gyula kutyához hasonló fiatal négylábúakkal foglalkoznak a szakemberek.

____Eredeti-P1220234.JPG

Gyula kutya a lányok között

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Mint azt Ficzere Csenge, a Dogs 4 Life Agility Club alapító tagja lapunknak elmondta, a kölyökkutyák életének első néhány hónapja rendkívül meghatározó nevelésük szempontjából.

– Ebben a korban a legfogékonyabbak, a legnyitottabbak az őket körülvevő világ ingereire, ezért kiemelten fontos, hogy a lehető legtöbb pozitív élményt szerezzék, és megtanulják a közös együttélés szabályait. Már a néhány hónapos kutyával is el kell kezdeni a megfelelő nevelést, hogy megelőzzük az olyan rossz szokások kialakulását, melyek megnehezítenék a család életét.

A kutyaóvodai foglalkozások személyre szabva, kisebb csoportokban zajlanak. Elsődleges céljuk az, hogy a gazdik megtanuljanak megfelelően kommunikálni kutyájukkal, és még a nem kívánatos viselkedésformák felvétele előtt kialakuljon egy rangsor ahhoz, hogy a kiskutya tökéletesen beilleszkedhessen a családba.

 

____Eredeti-P1220246.JPG

Kutyatali

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Gyula kutyát Mülek Lászlóné és Bajnok Attila kutyakiképzők fogadták, akiknek vezetésével a foglalkozások során a kutya-gazdi párosok elsajátítják az otthoni együtt szabályainak alapjait. A foglalkozásokon megismerkednek a klikker használatával, alap engedelmességi feladatokat tanulnak, szocializálódnak, és megoldást keresnek az otthon felmerülő zavaró problémákra. A legfontosabb, hogy mindezt sok játékkal fűszerezve teszik.

Gyula kutya először csak csendben figyelte az eseményeket két csinos hölgy társaságában, majd az idő előrehaladtával egyre jobban feloldódott. Később már társai közé merészkedett, valamint elcsente az éppen tréningező barátja jutalomfalatkáit. 

Veres Viola, a klub edzője aláhúzta, a foglalkozásokon bármilyen fajtájú és nemű kutya részt vehet, amennyiben rendelkezik már veszettség elleni oltással.

A mai nap után úgy gondoljuk, hogy Gyula kutya sokszor lesz még a Dogs 4 Life Agility Club vendége.

GYULAI HÍRLAP • 2017. július 24. 09:30
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)