Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Veres Laura ismét a csúcsra tör!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. július 18. 12:30
Veres Laura ismét a csúcsra tör!
A Gyulai Várfürdő úszószakosztályának versenyzői is vízbe szálltak az Országos Gyermek Bajnokságon

A Kecskeméti Fürdő adott otthont a 2017-es gyermek korosztályos úszó bajnokságnak. A július 5. és 8. között megrendezett 50. Országos Gyermek Bajnokságon a Gyulai Várfürdő úszószakosztálya is képviseltette magát.

IMG_7975.JPG

Veres laura berobbant a legjobbak közé

Fotó: Gyulai Várfürdő 

A fürdővárosi úszók négy fővel álltak a rajtkőre, akik szinte minden versenyszámban megjavították egyéni rekordjukat. A 83 egyesület 482 versenyzőjét felvonultató mezőnyben, a 2003-ban és 2004-ben született fiúk és a 2004-ben és 2005-ben született leányok csaptak össze a medencében.

A Tóth András és Fodor Zoltán vezette gyulai „válogatott” legeredményesebb versenyzőjének Veres Laura bizonyult, aki óriásit lépett előre a tavalyi évhez képest. A fürdővárosi úszótehetség négy számban is a legjobb tíz között végzett, ezzel a szereplésével pedig berobbant a legjobbak közé.

Eredmények: Veres Laura 100 méter pille 4. hely, 200 méter gyors 5. hely, 200 méter pille 7. hely, 200 méter hát 9. hely, 200 méter vegyes 16. hely, Ragályi Zsuzsanna 200 méter pille 14. hely, Zsigmond Olivér 1500 méter gyors 20. hely és Kiss Lehel 200m pille 25. hely.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)