Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Gyulai Várfürdőben dedikált Nagy Natália és Nemere István

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. KULTÚRA • 2017. július 08. 15:30
A Gyulai Várfürdőben dedikált Nagy Natália és Nemere István
A szerzők több éve visszajárnak a fürdővárosba
____Eredeti-P1210907.JPG

Nemere István szívesen dedikálja műveit

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Nagy Natália és Nemere István dedikálta köteteit a Gyulai Várfürdőben július 8-án. A rendhagyó könyvvásárt nagy érdeklődés övezte.

Mint azt Nagy Natáliától megtudtuk, már évek óta járják az országot, hogy így népszerűsítsék szerzeményeiket. – Mivel a műveinket nem árulják könyvesboltokban, mi visszük el olvasónknak azokat, így egy kicsit emberközelibbé tesszük a könyvvásárlást.

 

____Eredeti-P1210910.JPG

Nagy Natália évek óta rendszeres vendége a Gyulai Várfürdőnek

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Nemere István nagyon élvezi a nem mindennapi könyvkereskedést, hiszen a találkozás író és olvasó között rengeteget jelent. – Ezek a napok nekem is nagyon sok ötletet adnak. Lehet, hogy a személyes kontaktus révén az olvasók is másképp gondolnak majd az irodalomra.

Nagy Natália elsősorban gyermekkönyveit és CD-it ajánlotta a látogatóknak, míg Nemre István több mint hatszáz izgalmas könyvéből válogatott az érdeklődőknek. A szerzők kérésre dedikálták is köteteiket. 

GYULAI HÍRLAP • 2017. július 08. 15:30
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)