Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ütemezetten halad az M44-es építése

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2017. július 07. 14:00
Ütemezetten halad az M44-es építése
Tarthatónak látszik a Tiszakürt–Kondoros közti szakasz 2019. harmadik negyedévi átadása

A terveknek megfelelően, ütemezetten halad az M44-es gyorsforgalmi út építése, a Tiszakürt–Kondoros közti szakasz 2019. harmadik negyedévi átadása tarthatónak látszik – mondta Dankó Béla (Fidesz) országgyűlési képviselő csütörtökön sajtótájékoztatón.

A KIVITELEZÉS II. ÜTEMÉNEK NYOMVONALTERVE

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A képviselő a leendő csabacsűdi üzemmérnökségnél zajló építési területen tartott sajtótájékoztatón ismertette: jelenleg a földmunkák és a régészeti feltárás zajlik. 

Az M44-es elkészültével „Békés megye be lesz kötve az ország vérkeringésébe” – fogalmazott a képviselő. Hozzátette: a kormány a Tiszakürt-Kondoros közti, 60 kilométeres szakaszra 145 milliárd forintnyi hazai forrást szán.

Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szóvivője ismertette: a lőszermentesítéssel, valamint a cserje- és bozótvágással már a teljes 60 kilométeren végeztek, egyes szakaszokon pedig földmunkák és töltésalapozási munkák folynak. Idén ősszel kezdődik a próbaszakaszokon az aszfaltozás és a keresztező földutak felújítása. 

Az M44-es gyorsforgalmi út három szakaszból áll majd: a Kecskemét, Nagykőrös és Tiszakürt közötti 31 kilométeres; a Tiszakürt és Kondoros közti 61,4 kilométeres; valamint a Kondoros és Békéscsaba közötti 17,6 kilométeres szakaszból. A beruházás összesen 110 kilométer, amelyből 54,6 kilométernyi fejlesztés Békésben valósul meg.

A Tiszakürt–Kondoros szakaszon a Körös felett a térség építészeti hagyományait megőrizve, egy 450 méter hosszú acél ívhíd vezeti majd át az utat, és két kisebb híd is épül. Cserkeszőlőnél, Kondorosnál és Szarvasnál pihenőt alakítanak ki, Kardos és Csabacsűd között pedig üzemmérnökségi telep létesül.

A Tiszakürt–Kunszentmárton közötti 20,5 kilométer hosszú szakasz kivitelezését a Duna Aszfalt Kft.–Hódút Kft. konzorcium végzi 56,5 milliárd forint értékben. Ugyanez a kivitelező építi a Csabacsűd-Kondoros közötti 20,4 kilométer hosszú részt 45,2 milliárd forintért. A Kunszentmárton–Csabacsűd közötti 20,5 kilométer szakaszt az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft.–Swietelsky Magyarország Kft.–Soltút Kft.–A-Híd Zrt. konzorcium építi 43,98 milliárd forintért.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)