Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Jövőre kiépített bicikliúton tekerhetünk Városerdő felé

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2017. július 03. 18:45
Jövőre kiépített bicikliúton tekerhetünk Városerdő felé
A munkálatok során 4,5 kilométer kerékpárút épül

Új kerékpárútszakasszal bővül a város hálózata – tudtuk meg július 3-án, Görgényi Ernő polgármester, Alt Norbert alpolgármester, valamint Kiss Szabolcs, Mittag Mónika, Torma Béla és Kiss Tamásné képviselők helyszínbejárással egybekötött sajtótájékoztatóján.

kiss szabolcsmittag mónikatorma bélakiss tamásnégörgényi ernő és alt norbert

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

– Jó hírt szeretnénk közölni a gyulaiakkal – kezdte Görgényi Ernő. – Sokunknak régi vágy az, hogy egy kerékpárút vezessen Gyuláról Városerdőre. Sok lehetőséget kerestünk már az utóbbi években, hogy megvalósíthassuk ezt a beruházást, amely meglehetősen nagy összegű. Volt tavaly egy pályázati lehetőség, amelyen 400 millió forintot nyert az önkormányzat a kerékpárút megépítésére.

Mint megtudtuk, az út a Fehér-Körös hídjától fog indulni, majd Remeténél felkanyarodik az árvízvédelmi tározó gátjára. Onnan egészen a Fekete-Körösig megy, ahol az ott található tanyánál kanyarodik le a buszmegállóhoz, a túloldalon pedig folytatódik, egészen a városerdei üdülőkig. A polgármester hozzátette, hogy a pályázat tartalmazza a Temesvári úti kerékpárút felújítását is, amely a Paradicsomi ABC-től a gyulavári hídig tartó szakaszán fog megújulni.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Alt Norbert kifejtette, hogy a beruházás a következő év elején kezdődik el. Az elnyert támogatásból 350 millió forint jut a Városerdőig tartó, mintegy 4,5 kilométeres szakasz kivitelezésére.

– Ez a beruházás egy komoly kerékpárút-hálózat hiányát pótolja majd, amely nemcsak az itt lakóknak fog sokat jelenteni, hanem a Gyula környékét szerető, a térségben túrázóknak is nagy örömet fog okozni – fogalmazott az alpolgármester.

Jelenleg az engedélyes tervek elkészítése zajlik, amely 1–1,5 hónapot ölelhet fel. Ezt követően, az ősz folyamán kerül sor a közbeszerzési eljárás kiírására és a kivitelező kiválasztására, így vélhetően csak jövőre kezdődhetnek el – és fejeződhetnek be – a munkálatok.

A sajtótájékoztató végén a polgármester, az alpolgármester és a jelenlévő képviselők kerékpárral járták be a tervezett útszakasz egy részét.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)