Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
– „Mint lett magányossá a város, mely egykor népben bővelkedett, olyan lett, mint az özvegy” – kezdte a Jeremiás siralmaiból származó idézettel Radvánszki Péter. – Milyen igaznak találhatjuk ezeket a sorokat ma is, tudván azt, hogy élt itt egy közösség, amelyet deportáltak, elpusztítottak, elüldöztek a városból. Máig nem érthetjük, hogy hogyan történhetett ez meg. Fegyverrel törtek egy nép életére, miután ellehetetlenítették őket.
– Nagyon kevesen jöttek vissza a 413 deportált közül Gyulára, ezzel a ténnyel pedig visszatérhetünk az idézethez: magányosság lett a város. Özveggyé vált a zsidó közösség maradéka, hiszen elvesztették családtagjaikat és barátaikat. A sebek pedig újra és újra feltépődnek, ahogy évről évre megemlékezünk.
Az emlékbeszéd után következett a kádis, azaz a gyászima. Dr. Diósi Lajos hozzátette, reméli, ha már sem ő, sem az utolsó túlélők nem lesznek, valaki akkor is emlékezni fog a deportáltakra.
A megemlékezés, a szokásoknak megfelelően, a elhurcoltak emléktáblájánál fejeződött be, ahová apró köveket és kavicsokat helyeztek az egybegyűltek.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba