Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Grálokat kutattunk a Török toronyban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2017. július 01. 20:30
Grálokat kutattunk a Török toronyban
Baji Miklós Zoltánnak nyílt kiállítása az Almásy-kastélyban

Egészen szürreális és spirituális élmény: röviden így lehetne összefoglalni BMZ, azaz Baji Miklós Zoltán A grál és őrzői című kiállításának megnyitóját, melynek az Almásy-kastély Látogatóközpont adott otthont. A július 1-jén tartott rendezvény nem csak ebből a szempontból volt különleges, hiszen ezzel a megnyitóval kapcsolódott be Gyula állandó kiállítóhelyei közé a Török torony. A bemutatón köszöntőt mondott Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és dr. Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum igazgatója.

baji miklós zoltán

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Közel másfél év van mögöttünk, több mint százezren jártak itt nálunk az állandó kiállításon – mondta Dombi Ildikó. – Fantasztikus időszaki kiállításaink voltak, és a paletta a mai estén egy újabb színnel bővül. Egy olyan helyen, amely csak időnként volt látható, de nyárra megnyílik a turisták és a városlakók előtt: a Török toronyban a képzőművészetnek egy teljesen új területével, a kortárs művészettel ismerkedhetnek meg a vendégek.

Az ügyvezető igazgató kiemelte, hogy az Almásy-kastély látogatóközpont egy 21. századi kiállítótér, ahol a múlt és a kortárs megjelenítés együtt van jelen.

Dr. Nagy Imre történelmi áttekintést adott arról, hogy tulajdonképpen honnan ered a Grál fogalma, ezzel segítve azt, hogy a vendégek megértsék, vagy legalább közelebb kerüljenek a látottak megértéséhez. A kiindulópont természetesen Jézus Krisztus halála volt, hiszen sokan azt a kelyhet vélik a Grálnak, amellyel felfogták a kiömlő vérét, de nem mehettünk el szó nélkül Artúr király mondaköre mellett sem, a legtöbben ugyanis innen ismerik ennek a misztikus edénynek a történetét.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Az egész mondakörben a keresés a kulcsszó, ez a keresés pedig jellemző Baji Miklós Zoltán eddigi munkásságára is. Az a kiállítás, amit itt megnyitunk, egy 2012 óta zajló projekt, az úgynevezett téglaprojekt legfrissebb állomása, ahol Baji Miklós Zoltán olyan pozitúrában megörökített őrzőket formált meg, amelyek bevezetnek minket a Grál-világ titokzatosságába.

A művész megköszönte a lehetőséget azoknak, akik a kiállítás helyszínét biztosították. Elmondása szerint, már akkor összeállt a fejében a kép a tárlatról, amikor először járt a toronyban. A megnyitóünnepség végén BMZ, Jacobus Cura zenész és Baji Timkó Sára Róza, az alkotó lánya adtak elő egy egészen szürreális, egyben elgondolkodtató performanszot, amellyel a tárlatra hangolták a közönséget.

A kiállítást október 1-jéig minden érdeklődő díjmentesen tekintheti meg.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)