Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ideje van az öntözésnek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Pomázi Ferenc • MAGAZIN • 2017. július 02. 07:00
Ideje van az öntözésnek
A fák alját árasszuk el a lombkorona szélességéig
____Eredeti-locsolas.jpg

képünk illusztráció

Forrás: Cellfast.co.uk

Tisztelt Kertbarátnők és Kertbarátok!

Sajnos jelentősebb csapadék – soraim papírra, illetve hardverre rovása idejéig – elkerülte szeretett városunkat. 

A szilva, a kajszi és az őszibarack már szenved a szárazságtól, és gyümölcshullással jelzi szomjasságát. Feltétlenül öntözzük meg őket, akár fánként ötven liter víz is pillanatnyi megoldást jelenthet. Természetesen a nagy, öreg fák ennek akár a többszörösét is igényelhetik. Ki-ki lehetősége szerint árassza el a fák alját a lombkorona szélességéig.  A talajt öntözés után, ha megszikkad a felszíne, feltétlen kapáljuk meg, hogy a vizet benne tartsuk.

A saláta, a retek felmagozása esetén ne dobjuk ki a töveket, hanem gyűjtsünk mi is magot jövőre! Ne idegenkedjünk kicsit mélyebben belemenni a szakmai dolgokba, mert a tapasztalat is tudás, még ha nem is kapcsolunk hozzá feltétlenül „tudományt”.

Régebben a borsó és a bab éveken, sőt évtizedeken keresztül otthon, a kertben termelődött. Ez természetes volt! Természetesen ilyenkor a fajták kereszteződtek, így jöhetett létre számos, igen jó fajta zöldségünk. Bátran próbálkozzunk mi is, a kertajtó nyitva áll mindenki előtt! Sokan kérdezik, hogy a büdöskéről, a petúniáról le kell-e szedni az elvirágzott szirmokat. Nos, kelleni nem kell, de mindenképp esztétikusabb, ápoltabb benyomást keltenek úgy a virágok. Tehát amennyiben van egy kis idejük, szedegessék le, szebb lesz!

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)