Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megindult a roham a ventilátorokért

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2017. június 27. 09:35
Megindult a roham a ventilátorokért
Hűtés kategóriában megtöbbszöröződött az áruházláncok forgalma

A hőség miatt jelentősen megnőtt a ventilátorok, klímaberendezések forgalma – erről számoltak be az MTI-nek nyilatkozó áruházláncok.

A MediaMarktnál 40 százalékkal emelkedett a ventilátorok, légkondicionáló berendezések eladása júniusban a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte az áruházlánc az MTI megkeresésére. Hozzátették ugyanakkor azt is, hogy nehéz a korábbi évek hasonló időszakának adataival összehasonlítani az eladásokat, mert azok jellemzően az adott hónap időjárásától függően változnak. Ezt igazolta az elmúlt hétvége is, amikor hűtés kategóriában megtöbbszöröződött a MediaMarkt áruházi forgalma.

Az áruházlánc tapasztalatai szerint a hűtő- és klímaberendezések iránt a tartósan, minimum 1-2 héten át tartó száraz idő és 30 Celsius fok körüli hőmérséklet esetén kezd nőni az érdeklődés.

A MediaMarktban a ventilátorokból fogy a legtöbb, mivel ezek a legolcsóbbak és egyszerűen üzembe helyezhetők. A másik népszerű kategória a mobilklíma, amely könnyen kezelhető, illetve szintén gyorsan üzembe helyezhető. A nyári hőségben ugyanis a vásárlók elsősorban az azonnali megoldást keresik – foglalta össze a MediaMarkt.

A Praktiker szintén arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a hőség miatt jelentősen, mintegy 30-40 százalékkal megnőtt a ventilátorok forgalma.A barkácsáruház adatai szerint a múlt héttől kezdve megugrott a kereslet a berendezések iránt, ami jól mutatja az időjárás erős befolyásoló hatását.

A legnagyobb számban a Praktikerben is az egyszerű asztali és álló ventilátorok fogynak, ezek eladása főként a legforróbb napokra korlátozódik. Az elmúlt években egyre népszerűbbé váltak a padlóventilátorok, valamint a kültéri permetventilátorok is – jelezte az áruházlánc.

A Tesco-Globál Áruházak Zrt. az MTI kérdésére azt közölte, hogy nőtt az idén a légkondicionáló termékek forgalma. Eddig a 2016-os év azonos időszakához képest megduplázódott a forgalom. Már több mint 40 ezer ventilátort adtak el a magyarországi Tesco áruházakban.

Az áruházlánc tapasztalatai szerint az eladások üteme kiegyensúlyozottabb, mint tavaly, arra számítanak, hogy az értékesítés volumene magasabb lesz, mint az előző évben.

A legnépszerűbb termékek a Tescokban is az asztali, az álló és a toronyventilátorok, valamint a mobil klímaberendezések.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)