Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az Aradi Állami Filharmónia kamarazenekara adott koncertet Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2017. június 24. 12:30
Az Aradi Állami Filharmónia kamarazenekara adott koncertet Gyulán
Az előadáson klasszikusok és modern szerzemények is elhangzottak

A ma este a múzeumoké, de június 23-án, pénteken a zenekedvelők már bemelegíthettek a rendezvénysorozatra. Az Almásy-kastély Látogatóközpont kertjében, az Aradi Állami Filharmónia kamarazenekara adott koncertet.

dorin frandes, a zenekar karnagya és igazgatója

Fotó: Incze László

A zenekar 1883-ban kezdte meg működését, majd 1948-tól a megyei jogú város intézményeként folytatta tevékenységét. Az együttes karnagya és igazgatója Dorin Frandes, aki számos alkalommal járt már Gyulán a zenekarával együtt. Volt olyan időszak, amikor évente látogattak a fürdővárosba, így adtak koncertet a művelődési házban, a várban és a Vigadóban is, ehhez a sorhoz csatlakozott most az Almásy-kastély.

A rendezvényre kilátogatók egy igazán különleges élménnyel gazdagodtak: a patinás épület mellett, a lemenő nap fényében kezdte meg koncertjét az Aradi Állami Filharmónia Kamarazenekar, amely az olyan klasszikusok mellett, mint Monti, Gardel vagy éppen Piazzolla, modern komolyzenei művekben is megcsillogtatták tehetségüket, így hallhatta a közönség a Schindler listája című film főcímzenéjét, amely John Williams szerzeménye.

Mindenki számára hatalmas élmény volt a koncert, amelynek végén álló ovációt kapott a zenekar, és kétszer „kényszerültek” még játszani, a közönség ugyanis nem akarta elengedni őket. Összességében elmondható, hogy igazán kiemelkedő koncerttel lettek gazdagabbak a vendégek, amely tökéletes felvezetése volt a Múzeumok Éjszakájának.

 

 

Fotó: Incze László

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)